Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.24.a/3)
1960-05-20
Az egészségügyi előadások és propaganda eredményeit értékelve meg kell állapitanunk, hogy a lakosság és a dolgozók az előadásokat sziveaen meghallgatják, és hatása az•egészségügyi kultúra emelkedése terén meg is mutatkozik. Kedves Elvtársak! Az előbbiekben ismertettem kerületünk egészségügyi helyzetét. Az elért eredményekre és a még megmutatkozó hiányosságokra kihatott az egészségügy politikai helyzete és irányítása. Ezzel kapcsolatban meg kell mondanom, komoly problémák vannak. Először is rá kell mutatnom arra, hogy igen kevés a párttag orvosok száma. 527 kerületi egészre ségügyi dolgozóból 25 párttag van, akiből(5orvos. Hasonlóképpen néz ki a kerületi Tanács Egészségügyi osztálya is, mert ott sincsen egyetlenegy orvos párttag sem, de még a vezetővédőnő sem párttag. A másik probléma az, hogy a kér. Tanács Végrehajtó Biz ttsága 1957 óta viszonylag kevés segítséget nyújtott az egészségügyi intézményeknek, keveset foglalkozott velük, nem adott számukra meg-, felelő elvi irányítást.- 34 - ^'iöl •^3