Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.24.a/3)

1957-11-21

• vi ó *? Népfront jelöltjére szavazott, 1,2 % rontott, ill. másra szavazott. Az elköltözött, ill. elhalálozottakat leszámítva a kér. eredménye 95.6>5, mely a fővárosi átlageredményt is felülmúlja. Megállapítja az elv társ, sikerült a dolgozók nagy többségét pártunk és kormányunk'célkitűzéseihez közelebbhozni. árt ékeli még az elvtárs az okt. Jo.-i Köztársaság téri nagygyűlést. Véleménye szerint azért is igen nagy jelentőségű, mert sem a sajtó, sera a rádió nem propagálta, a pártszervezetek mozgósították az elvtársakat, dolgozókat, különösen nagy jelentőségű az a tény, hogy az ott megjelentek közül többen voltak pártonkivüliek, mint párttagok. Ismerteti, hogy a Bp. PB. a nagygyűlés sikeres előkészítéséért, lelkes, felemelő hangula­táért a kerületek felé köszönetét fejezte ki, mely levelet az alapszervek - ’taggyiiléseiken felolvastak. Röviden közli még, hogy a nov. 7.-i ünnepségek, úgy az üzemeiek, mint a központi ünnepség jól sikerültek. Oláh elv társ; véleménye szerint a Revíziós Bizottság megválasztása a PB. 't'agj’ainak kÖzremüködéáével történt, hibát vsak abban lát, hogy nem lett elfogadásra a VB. elé terjesztve. Hiányolja, hogy bár1 a munka terv szerint havonta van rendszeresítve PB. ülés, mégis az elmúlt PB. ülés óta már igen hosszú idő telt el. Az elvtárs úgy látja, hogy ma is kevesen jöttek /s el, az elv társak nem érdeklődnek kellően az ülés iránt, igy a PB. nem tud komolyabb segítséget nyújtani a munkához. Dr apái elv társ: véleménye az, hogy a Revíziós Bizottság megválasztásakor rendkívüli' "idolt voltak, igy nem lehet egészen szabálytalannak minősíteni ame gy álasz tás t. Kifogásolható azonban az, hogy’nem saj'at munka területével foglalkozott, azonban ez a hiba kiküszöbölhető, ha a titkár elvtárs tisz­tázza a feladatukat. Jánhi elvtársi ismételten kifejti, hogy a Revíziós Bizottságot a küldött ertekezie^en 'kellett volna megválasztani, a PB.-bol kiküldött bizottság nem ellenőrizheti saját munkáját. Az Országos elnökiíe^rtt e kérdést tisz­tázzák (ífr Wtinriviap rW« $ iSwIW'rtsifefrti. Ismerteti az elv társak­kal, hogy PB. ülést a Szervezeti Szabályzat értelmében havonta, vagy 2-5 hónaponként kell tartani, ahogyan a feladatok azt megkívánják. A VB. meg­állapodott, hogy dec. hónapban ismét összehívja a PB.-t, napirendre ke­­^ rül a kerület ifjúsági problémája, nevelési kérdések. Oláh elvtárs: felveti, hogy a kitüntetéseknél hiba csúszott be, és sok b’ly'an VÍV kár s nem kapott kitüntetést, emléklapot, aki első perctől kezdve rósztvett a munkában. Megemlíti Mátyusné és Szepesi elvtársakat. Igen fontosnak tartja, hogy a kitüntetéseknél ne maradjanak ki azok, akik valóban megérdemlik, mert igy'a kitüntetéseknek nem lesz ösztönző hatása. Jánki elvtárs: tudomása szerint a kitüntetéseket a kér. .felterjesztésére 'adták ki’, cíe" "hera mindenki kapott, akit felterjesztettek. Az emléklapok kiadása az alapszervek javaslata alapján történt, nem volt .meghatározva, hogy hány elvtársat javasoljanak, azonban volt a javasoltak között olyan is, aki azt nem érdemelte ki, ugyanígy ki is maradtak elvtársak. Dóra elvtárs: elmondja, hogy még májusban javasoltak 119 elvtársat Munkás',’ paraszt hatalomért, kitüntetésre. Tudomása szerint ez a kerület kapta a legtöbb kitüntetést, összesen y\ elvtárs. Az emléklapok kiadásá­nál válóban maradtak ki elv társak, ezeknek pótlólag adunk ki. Mátyusné elvtársnővel kapcsolatban elmondja, hogy férje Munkás,paraszt hatalomért, kitüntetését, ő maga emléklapot kapott, kisfiát szintén kitüntették, és ugyancsak kitüntetésnek számit az is, hogy azelőtt adminisztéfor volt, most pedig gazdasági felelős. I -2 -*-----------------------2------------------— I

Next

/
Thumbnails
Contents