Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.24.a/1)

1989-09-15

Elnök: Igyekeztünk megfelelni a programnyilatkozatnak. Igény " határozottan fo­galmazzuk meg, hogy ezt egy elvi nyilatkozatnak tekintjük, rövid választási program szülessen. Kongresszus felé megfogalmazott elvárást." Fabriczki András et: Ez egy elvi nyilatkozat. Erre szükség van. Újra kell önmagát definiálnia. Javaslom, hogy ezt ne kérdőjelezzük, hogy erre szükség van. Azt, hogy egy rö­vidtávú programra is szükség van, nincs késtség. Fizikailag lehetetlen ezt létrehozni. Javsaslom, hogy az állásfoglalásba igy kerüljön " A kongresszus ennek a rövid és hosszú távú programnak a megalakításával a kongsresszust követően az országos pártválasztmányt bizza meg és ezt a programot tegye közzé." A kongsresszust követően elvégezhető ez a feladat. Elnök: A fentiekkel kiegészítve elfogadják-e a jasvaslatot. ? Kozma Endre et: Választási programnak nem felel meg. Bállá Ilona et.nő: Pártválasztvány dolgozza ki nem demokratikus, egész párttagsággal el kell fogadtatni. A javaslatot elfogadta 71 fő, tartózkodott 5 fő. Elnök: 1/a. pontnál elfogadja -e a pártértekezlet "ideológiai alapon kell tagadni a magántulajdon jogosultságát", "semmilyen alapon nem lehet tagadni, hogy a sokszínű tulajdonformánál töntő a hatékonyság legyen, ill. közösségi tu­lajdonformák kialakulását támogatjuk a reprivatizálás helyett." A javsaslatot elfogadta 72 fő, tartózkodott 4 fő. Elnök: "A párt nem fegyverrel kívánja a hatalmat megtartani." kiegészítést jasvas- Iuiti elfogadni. Elfogadta a javaslatot 59 fő, ellene 11 fő, tartózkodott 6 fő. u------J _ ^ _ ___ ________ - ■ - —.- » -- - - - — -I

Next

/
Thumbnails
Contents