Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.24.a/1)

1989-09-15

í t — 3 — Kiindulva abból a szorongató élményből, hogy kisebbségben lenni, különö­sen politikai harci helyzetben néha kegyetlen, szorongató érzés. De azt is lehet tudni, hogy minden fontos kezdeményező gondolat kisebbségből indul. Ezért a párton belüli demokráciában éppúgy, mint a társadalmi de­. mokráciában a legszigorúbb és leghatékonyabb garanciákat éppen a kisebb­ség védelmére kell megteremteni, (taps) Ha ezt tisztázni tudtuk, akkor végül is még egy művelet ránk tartozik, önhittség nélkül, kivagyiság és beképzeltség nélkül. A reform erői a pártban, az MSZMP-ben - amelynek megújítására, egy új szocialista part létrehozására törekszünk a kongresszuson - maguk mellett tudhatják azt a tényt, hogy a párt többsége még nem döntött ezekben a kerdesekben. Én tehát'nem csupán riasztó üzenetként venném tudomásul a párt tagjainak tétovázását, orientációs zavarát - hát hogyne következnék be egy ilyen állapot, egy ilyen válság kellős közepén - hanem tartaléknak, forrásnak, s amiért meg kell küzdeni abban a tudatban,hogy a népben többségben va­gyunk. Mert a nép ezt tartja fontosnak, elhihetőnek, nemzeti jellegű programnak, amit mi vallunk. Tehát - ha szabad itt most minden elhatáro­lódás! szándékot pontosan meghatározva erről szólni -, jó lenne, ha re­formmozgalmunk, s a többségért vívott küzdelmünk a még hallgatókkal, a még döntést nem hozókkal szemben a bizalmatlanság legcsekélyebb jelet sem mutatná, hanem azt az emberi szándékot, hogy ők a tartalékai ennek a mozgalomnak, (taps) Most pedig néhány szót már csupán arról, hogy a párton belül még kong­resszus előtt megvivható-e ez a küzdelem és mi legyen akkor, ha megsem vívható meg. Mert hiszen Így állították fel a kérdést. A"mi legyen ak­korira talán most tényleg nem kellene túl nagy hangsúlyt helyezni, de az előkészületek során ez nem kerülhet ki a látókörünkből. Ajánlani csak azt tudom, amit az előbb mondtam, hogy a kompromisszumkészség hatara érjen véget ott, ahol a világnézetek határa véget ér, ha már azt mondom, világnézett értékkülönbség lehet köztük. De azt ne akarjuk eltávolíta­ni és kirekeszteni, még a legelvibb, legszigorúbb elhatározásunkkal sem, aki már ugyan tudja, hogy a Föld gömbölyű, de még nem tud Ausztrália felfedezéséről. ___ 0 ___ j Miiiiiiir'Tiiiniii KtTTiür - *> ’*w! m I I .................. ______..._______________._._____________________________„_________- -_____ -. — — - — * — - «- —. ~

Next

/
Thumbnails
Contents