Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.24.a/1)
1988-10-29
r I A másik módosító javaslata a hozzászóló elvtársaknak az volt, hogy az információs jelentések , amelyeket a pártszervezetek juttattnak el a kerületi pártbizottságra, ne csak testületi állásfoglalást tartalmazhassanak. Az SZB azt a javaslatot teszi, hogy szövegmódosításra kerüljön sor, amely úgy szól: "az információs jelentések tartalma a hangulat jelentés mellett terjedjen ki a pártszervezetek politikai tevékenységére, az irányi tó párttestületnek megfogalmazott felvetésekre." Tehát ebben a felfogásban benne van a hangulati jelentés eleme is. A másik módosítás, amelyet javasol elfogadásra az SZB úgy szól, és ez egy következő mondatnak a módosítása egy ponton, amely eredetileg úgy szól, hogy: " Az információs jelentés csak testületi állásfoglalásokat ...." ez helyett azt javasolja az SZB elfogadásra, hogy " a felvetések csak testületi álláspontokat tükrözhetnek". Tehát ez azt jelenti, hogy az irányitó párttestület munkájával kapcsolatos felvetések testületi állásfoglalást tükrözzenek. Hangulati elemek természetesen továbbra is megjelenhetnek és jelenjenek is meg az információs jeletésekben. Hangsúlyozom, hogy nemcsak írásos, hanem egyéb információ-szolgáltatási módszer is van már . Ebben a pontban az utolsó mondatban még egy módosító javaslatot szeretnénk tenni, az"egyéb kérdésekben főként" ez a szó ami be^ kerülne"személyes, szóbeli konzultációt kell igénybe venni." 16- os ponttal kapcsolatosan, ami a társadalmi és tömegszervezetekhez, egyesületekhez való viszonnyal foglalkozik, javasolja az SZB a pont végére beírni, beszerkeszteni, hogy külön,kiemelten foglalkozzon a pártbizottság a párt által közvetlenül irányított KISZ Bizottsággal, Hazafias Népfronttal és Munkásőrséggel. A javaslatot Markov elvtárs és Orlai Ibolya elvtársnő tette. 17- es pont, amely a munkásőrségnél, a munkásőri szolgálattal foglalkozik. Markov elvtárs tett módosító javaslatot. Az S?B javasolja ezt a pontot kiegészíteni azzal a mondattal, amit Markov elvtárs fogalmazott meg: "szükségesnek tartjuk a munkásőrség további működéséhez a politikai, jogi és erkölcsi feltételek mielőbbi pontosítását, kidolgozását. " Tehát javasoljuk a 17-es pontot ezzel a mondattal kiegészíteni. És javasoljuk korrigálni a "munkásőrség a párt fegyveres testületé" kifogásolt mondatot, hogy: " a munkásosztály fegyveres testű — ;- 132 -L. — ..— 1-----------------------------------------J