Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.24.a/1)
1980-02-23
('-<**«** • | I Kovács Hona 1-es körzet Kedves Elvtársnők, Elvtársak! MLsztelt Pártértekezlet! Körzeti pártszervezetünk nógy küldöttje áttanulmányozta a kerületi PB 1975. óta végzett munkájáról szóló beszámolót, a kongresszusi irányelvek kerületi vitájának tapasztalatéit összesíti aiásfoglalasat, valamint a határozati javaslatot. # Und a beszámolóban, mind a két javaslatban foglaltakkal egyetértünk, azokat elfogadjuk, s a küldöttértekezletnek is elfogadásra ajánljuk. A XII. Kongresszus irányelveit alapszervezetünk tagjai tanulmányoz a , majd pártcsoportértakezleten és a vezetóségválasztó taggyűlésen megvitatták. Pontosnak tartjuk ismételten megerősíteni, hogy pártunk politikájáv&l egyetértünk. Külpolitikánkban a békés egymás mellett élés lenini elveinek továbbvitelével, erősítésével, még szorosabban kell fűzni kapcsolatainkat a szocialista tábor országaival, elsősorban a Szovjetunióval, tovább erősítve a Tamsói Szerződés tagálllamaimak egységét. Belpolitikai vonatkozásban majd a Hl. Kongresszus határozatainak végrehajtásában a céltudatosabb ellenőrzés, segítés legyen a legfontosabb, feladat. ELvtársak! Párt alapszervezetünk vezetősége, egész tagsága az elmúlt ötév alatt a XI. Kongresszus, a KB, valamint a kerületi Pártbizottság határozatainak végrehajtásán munkálkodott. A XI. Kongresszus határozatai közül a párttagsági könyvek cseréjének előkészitésére és végrehajtása kmmoly politikai feladatot jelentett egész párttagságunk száméra. Az elvtársakkal folytatott beszélgetések során kikerült előbbre lépni a szervezeti fegyelem, a pártmegbizatások kiszélesítése, a rendezvények látogatottsága tekintetében. Hiányossága munkánknak, hogy a tagkönyvcserét előkészítő elvtársi beszélgetéseket nem tettük folyamatossá, bár azt az elvtársak igényelték. Vezetőségünk munkáját a munkatervekben rögzített célkitűzések megvalósítása, a rendszeresség és az aktivitás jellemzi. Munkánkban érvényesül a kollektív veaetés és az egyszemélyi felelősség elve. Munkaterveink elkészítésénél érvényesülnek azok a javaslatok, észrevételek, amelyeket u---------