Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.24.a/1)
1980-02-23
I ! ’ f 1 • - 6 -Ez azt jelenti, hogy a 67 fős létszámból jelenleg 28 fő tanul valamilyen oktatási intézményben# Tehát az állománynak mintegy 42 százaléka. A vonulós tűzoltói állomány évente mintegy 25o- 300 esetben vonul káresethez, ahol szinte hibamentesen teljesiti hivatásbeli kötelezettségét. Megfelelő energia jut ezen felül a társadalmi tevékenységre is, melyet a laktanyában végzett felújítási, vagy a Petur utcában kialakítandó Úttörő Házban végzett kemencebontási munka is jól példáz. Ma igen sok szó esik a munkahelyi fegyelemről, vagy a munka intenzitásról. Valjuk, hogy a jó munka előfeltétele a munkahelyi fegyelem szilárdsága. A sajátos munkahelyi demokrácia kialakítása mellett nem riadtunk vissza a fegyelmi felelősségre vonásoktól 3em, sőt ha szükség volt rá, még a létszámhiány esetén is leszereltük a fegyelmezetlenkedőket. Megfelelően éltünk és a jövőben is élünk a különböző elismerési lehetőségekkel. Az utóbbi években rontotta a munkahelyi morált a betegállományok rendkívül magas szintje. A ténylegesen elfáradt, egészségileg megtört dolgozók helyzetét igyekeztünk megkönnyíteni, a spekulációra hajlamos egyénekkel szemben viszont szigorúan eljártunk. Vezetőinktől pedig ezen a téren ±a példamutatást várunk el, ill. követelünk meg. 1 XI i_ j . _ _ . ... __... _____________________________ — * — i