Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.24.a/1)

1980-02-23

— 4 — Az 1980-as gazdasági óv indítása ezeknek a követelménye lenek a szem előtt tartásával történt# Üzemeinkben az óv első nap­jaiban pártbizottság! üléseket tartottak# Ezeken a Központi Bizottság 1979.december 6-1, a kerületi 1 Pártbizottság december 21-1 határozatai szerint állástfoglal­tak az óve3 gazdasági tervekről, döntöttek a végrehajtást segitő politikai, társadalmi feladatokról# A módosított sza­bályozás keretei között szigorúbb feltételeknek kell megfelel­ni a kerületi termelő egységeknek# A vállalati tervek ennek megfelelő célokat irányoztak elő# Kerületünk fejlődése a rekonstrukció kiteljesldésével jelentő­sen felgyorsult. Az elavult lakások felszámolása, a korszerű lakónegyed kialakulása gyökeres változást -eredményez életkörül­ményeinkben. Növelni ezek értékét, hogy a kerületfejleoztós a népgazdaság nehezebb pénzügyi helyzetében is töretlenül folyta­tódhat és a következő tervidőszakban is felépülhetnek a terve­zett lakások# Kezdeményezéseink, erőfeszítéseink nyomán megalapozott remé­nyünk van a szanálásra került, kerülő közösségi létesítmények átmeneti visszapótlására, amely a közösségi munka fontos fel­tétele# Továbbra is feladatain!: azonban, hogy a rekonstrukció idősza­kában is biztosítsuk a lakosság megfelelő élelmiszer és iparcikk ellátását, az alapvető szolgáltatásokat, művelődési lehetőségeket* A&A |J i

Next

/
Thumbnails
Contents