Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.24.a/1)

1975-02-15

r - ní Sem visszaélve a vendégbarátsággal egy gondolattal egészítem ki az eddig elmondottakat. A KB. által elkészített irányelvek, a kongresszusi dokumentumok felsorolják az elkövetkezendő rövid évre és a 15~2o évre feladatainkat. Ezek között van olyan fel­adat, ami felöleli az egészet és emelője ez a párt és a munkás­osztály vezető szerepe. Zavarban vagyok egy kicsit a jellemzésé­vel ennek, mert Dunajszki András elvtárs a fizika törvényére hivatkozva három lábat mondott, amin nyugodni kell annak, ami biztos. Itt megjegyzi, hogy van egy szilárd alap, amit erősí­teni kell és amire a többi is támaszkodik ez a párt munkáspoli­tikája, a párt osztálypolitikája és azoknak a párthatározatoknak végrehajtása, arai megerősítést kap a XI. kongresszuson, hogy ezt a munkáspolitikát a párt folytassa tovább felöleli gazdasági, állami, kulturális, tudományos, párt szövetségi politikáját egyaránt. Egy gondolatot kiemelve az a feladat, amit elkezdett a párt következetesen folytatni, hogy minél több munkást és erre alkalmast a pártba és ugyanígy a vezetésbe. Meg kell mondani az elvtársaknak nem könnyű feladat egyrészt, mert a munkások nem tülekednek a pártba és nem tülekednek a vezetésbe és nem könnyű feladat azért sem, mert le kell küzdénünk volt munkásokban, vagy nem munkásokban azt a szemléletet, amely a gyakorlatot is igazolta, hogy érvényesülhet közvetve is, azokkal, akik a munkásosztály álláspontját képviselik. De az is igaz, hogy a munkásosztálynak közvetlenül is kell a proletárdiktatúra rendszerében a vezetést vállalni, az aktivitást növelni és ez kettős feladat. A munkások részéről és azok részéről is, akik a munkásokat be ]o vauja] t'"s vonni a vezetésbe. Azt hiszem elvtársak, hogy a felszólalók közül három elvtárshoz kapcsolódhatom, amikor Takácsilé, Füziné és Kurucz elvtársak arról beszéltek, hogy hogyan jutottak el odáig, hogy ezen a fórumon felszólaljanak, hogy aktív és feleló'3 munkásai a pártnak ott ahol dolgoznak, Kern könnyű eljutni ide, de a munkás­­osztály képes arra, hogy soraiból adja azokat a vezetőket, akik a munkásosztályt közvetlenül is vezetni tudják. Mire kell vigyázni amitől húzódoznak a munkások és ez a formalitás, az üzemi demokrá­cia bizonyos formális vonásai, a statisztikai dolgok formális voná­sai. Igaza is van, meg nincs is igaza Kurucz elvtársnak, hogy ogy határozat nyomán jutott el ide a pártértekezletre. Ereznie kell Kurucz elvtársiak, hogy ez egy természetes jelenség társadalmunkban, hajtóereje a mi pártunknak, annak munkájának és természetesnek kell vennie, hogy elsők között vegyen részt a vezetésben. Sokkal ti-- -s - - J

Next

/
Thumbnails
Contents