Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.24.a/1)
1975-02-15
Í r-' !■■*#.#**«**-*T' I ; Vállalatunknál a káderpolitikai tevékenységet a jövőben is nagygonddal, körültekintéssel a Központi Bizottság 1973 novemberi határozatának alkalmazásával és következetes betartásával kell végezni, úgy hogy még több fizikai munkás, nő, és fiatal kerüljön tudatosan, tervszerűen ne csak alsó és középszintű gazdasági, politikai vezető funkcióba, henam az arra alkalmasak - s ebben segiteni kell őket - felsőszintű vezetésben is. Hasznosnak mondható továbbá, azok a gazdaságpolitikai intézkedések is, amelyek a politikai, gazdasági, mozgalmi szervek testületéi ülésein, kollektiven fogalmazódtak meg és kerültek végrehajtásra, ^ amelyek általában a népgazdaság a vállalat és a dolgozók érdekeit célozták, eredményezték. Eredményesnek és hasznosnak bizonyultak a nő és ifjúságpolitikai határozatok kapcsán, született vállalati és gyári intézkedések. Többmint 5o millió Ft-ot forditott szociális beruházásra, az elmúlt 4 évben, amely a dóig zók élet és munkakörülményeit javitotta. iöbbeh között megvalósítottuk a kisgyermekes anyák részére az egy műszakot, azaz a kismama szalagot, ami ma még kezdeti stádiumban van ée várhatóan bővülni fog. A nők és fiatalok oktatásának., továbbtanulásának segítése. Rendszeressé vált a nagycsaládosok illetve egyedülélő anyák részére a különféle juttatások, i'ervbe van véve a IV. ötéves terv során a vállalat központjában az orvosi ellátás bővitése. Korszerűsítésre, bővítésre kerülnek a vállalati gyermekintézmények is. A meglevő kedvező eredmények mellett még tudjuk, vannak gondok hogy a varrodákban korszerűsíteni kell a szellőztetést, hogy a raktárak korszerűtlenek, szükek. dókat ezen a területen nem tettünk• A dolgozókat közvetlenül érintő feladatok ezek, éppen ezért kiemelten kezelendők. mindazok az eredmények - a gondok, feladatok mellett- amit itt most nem tudok felsorolni, de talán nem is indokolt, eredményezték, hogy vállalatunk elnyerte ebben a négy éves ciklusban kivóld vállalat címet. Ezen belül a kispesti gyár