Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.24.a/1)
1970-10-10
r i __ -Ipa,2 az, hogy a közgazdaság! szabályzók széles skálája lehetőséget ad túlkapásokra és sajnos vannak vezetők, akik csak a mára gondolnak és a lehetőségek maximumát használják ki, ami helytélén* Feltétlen erre helyes volt felfigyelni, szerintem intézkedést is kell hozni, pl. a szövetkezetek között nagy jövedelemszóródás ne legyen és ezt elsősorban a vezetőknél kell rendezni, és ón úgy értenék ezzel egyet, hogy legalább a három vezető fizetését központilag rendeznék, mert tudni kell azt, hogy a vezetők .izetesót a közgyűlés szavazza meg, előterjesztés formájában és szerintem egyes vezetők helytelenül, irreális összegeket terjesztenek elő, szavaztatnak meg* Foglalkozni kivánok szorosan kapcsolódva a mezőgazdaságig szövetkezetek kiegészítő üzemágának bér és jövedelem^azdálkodhsával, mert ezen a területen egészen kirívó példák vannak és ami a fluktuációt nagymértékben elősegíti es be— r' fol'ásolja, nemcsak a kis és középüzemeket érinti, hanem érinti a nagyvállalatokat is. Olyan kereseti aránytalansagok vannak, oly bérfeszültség, amit sem mi, sem a vállalatok^ nőm tudnak biztosítani. Véleményem szerint helyes volna es szükségszerű, hogy a mezőgazdasági szövetkezetek kiegészítő üzemágánál az iparban előirt adóztatási rendszert vezessek be. Szeretnék egy országos kimutatást közölni a nyereségalakulásáról és a nyereség és eszközök %~ban való alakulásáról a kisipari szövetkeze tele, tanácsi es allami ip ,xhoz képjst. Nyereség az árbevétel %-aban Olasz Tanács Min.ip. Gépipar 17*4- 11*9 -^-*5 Könnyűipar 11.7 12. o 3*2 Ipar 13*7 lo.4- ü*2 Építőipar lo«7 11.9 l3*o Nyereség az eszközök százalékában való alakulása OKIS Z Tanács Min.ip. Gépipar 39*o 2o.5 15*ö Könnyuip. 24.3 25*2 u.o Ipar 4o.6 16. o Építőipar 34-.7 23*2 2 4-.p Fonti számokból kitűnik, hogy a szövetkezeti iparnál pénzforgási sebesség gyorsabb, joboan használják ki eszközeiket, rúg alma s abc ah, gyorsabban állnak át szükség szerinti termek gyártására. Szövetkezetünkről szólva meg kívánom emlieni, hogy szövetkezetünk az 1970-es évi tervét teljesíteni tudja határidő előtt, sőt túlteljesíti s örömmel közölhetem, hogy szövetkezetünk pártszervezete és dolgozói felhatalmaztak arra, hogy közöljem, hogy a Pártunk Központi Bizottságának t 80 I . . . . _______________________________________________________-____^_______