Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.24.a/1)
1970-10-10
(' *•** a R . „ ■,*«»<«*■> *■ "■*»■ n I j - 26 -normatíváknak. A. bevételek és a kiadások is nőttek az elmúlt négy év folyamán. A bevételek 1966 évhez viszonyítva 1969-ben 36.1 %-kal, a kiadások 8.7 %-kal emelkedtek. Nagy gondot fordítottunk a körzeti székházak * rendbehozására, felújítására, hogy körzeteink egyre inkább a terület kulturális és politikai központjává váljanak. Az éves költségvetések és azok végrehajtása biztosították a politikai munka anyagi feltételeit, lehetővé tették a megfelelő munkát. Pártszervezeteinknél visszaélés, vagy egyéb szabálytalanság a pénzgazdálkodásban nem fordult elő. A párttagság létszáma 1966 óta 13.2 %-kal növekedett, a befizetett tagdíj 36.0 %-kal több, az egy főre eső havi átlag 9.43 forinttal emelkedett. Pártszervezeteinknek továbbra is nagy gondot kell fordítaniuk arra, hogy időben befizessék az előirt tagdijakat. ^ fegyelmi munka tapasztalatai is azt mutatják, hogy kerületünkben egészségesen fejlődött a pártélet. A beszámolási időszakban pártszervezeteinkben pártellenes frakciózás, vagy jelentősebb, a párt politikájával szembenálló fellépés nem történt. A kerületi Fegyelmi Bizottság a Szervezeti Szabályzatban lefektetett elvek, a felsőbb pártszervek útmutatásai alapján végezte tevékenységét. A fegyelmi munkát a kerületi Pártbizottság és a Végrehajtó Bizottság 1966 óta több alkalommal elemezte. Elsősorban arra törekedett, hogy helyesen valósuljon meg a párt politikája, megelőzze a párt eszmei, politikai, erkölcsi és szervezeti alapjait sértő cselekedeteket A Fegyelmi Bizottság munkája során nem találkozott a Szervezeti Szabályzat, a demokratikus centralizmus elveinek súlyosabb megsértésével. Fegyelmi vétségért 1967-ben 27, 1968-ban 18, 1969-ben 24, 1970 juíius 1-ig Peáig 9 elvtársat részesítettünk pártbüntetésben. A fegyelmi eljárásokat szinte minden esetben az alapszervezetek kezdeményezték. A Fegyelmi Bizottság körültekintően, az összes körülmények mérlegelésével terjesztette elő javaslatait. A pártbüntetések jelentős részét a pártmegbizatások, a pórtélét elhanyagolása miatt szabták ki. Sajnos még mindig elég nagy azoknak az elvtársaknak a száma, akiket anyagi károkozás, korrupció, erkölcstelen magánélet, iszákosság miatt kellett felelősségre vonni. A Fegyelmi Bizottság tapasztalatai megérősitik, hogy a párttagság aktivitását nagymértékben befolyásolja az üzemi légkör, a vezetés és a munkáu l I u----------------------