Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.24.a/1)
1970-10-10
Az elmúlt négy évben pártszervezeteink sokat foglalkoztak a Politikai Bizottság kádermunkáról szóló határozatának végrehajtásával. Ennek eredményeként körültekintőbb, gondosabb lett a káderek kiválás ztása, iskoláztatása, munkába állítása. Csökkent a szubjektivitás javult a kádereknek a M végzett munka alapján történő megítélése. Egyes alapszervezetek azonban meSSonáolatlanul nem a legalkalmasabb, hanem a legkönnyebben nélkülözhető elvtársakat javasolják pártiskolára. Gazdasági vezetők is akadályt , gördítenek néha a párttagok továbbképzése elé. Ktsz-ekben, a KÖZÉRT-nél és másutt is előfordult ez. A kerületi Pártbizottság felülvizsgálta és rendezte a káderhatásköröket, abból az elvből kiindulva, hogy a káderekről ott kell dönteni, ahol őket munkájuk, magatartásuk alapján ismerik. Az illetékes állami és gazdasági vezetők általában tiszteletben tartják a pártszervek káderhatáskörét, a pártszervezetek véleményezési jogát. ö. j I ? A döntési és a véleményezési jog értelmezése és gyakorlása terén azonban még adódnak félreértések, hibák. Az üzemi szakszervezeti szervek * és helyenként a pártalapszervezetek nem a Politikai Bizottság , a Kormány és a SZOT Elnökségének állásfoglalása szerint járnak el, közvetlen beleszólást igényelnek hatáskörükbe nem tartozó ügyekbe is. Ennek tápot ad egyes szakmai szakszervezetek állásfoglalása is. A vezetők kiválasztásánál a helyes követelmények érvényesitéséré jobban törekszenek. Előfordulnak azonban torzulások, egyes területeken méltatlan, alkalmatlan embereket is vezető funkcióba állítanak, s különösen a politikai követelményeket hagyják figyelmen kívül. Káderpolitikai elveink gyakorlati torzulását jelentik az olyan esetek is, amikor az alkalmatlan káderek felmentése hosszú ideig elhúzódik. Ebből sok kár származik. Nagyobb figyelmet kell fordítani a jövőben a káderek politikai és szakmai képzésére, munkaközbeni segítésükre, és biztosítani kell a pártszervezet A döntési és véleményezési jogának következetes érvényesítését. Fontos, • • a munkásosztály vezető szerepének érvényesítésével összefüggő, elvi * jelentőségű feladat, hogy a munkások köréből céltudatosan vezetőket neveljenek. Tervszerű iskoláztatással, tudatos káder-személyzeti munkával el kell érni, hogy tehetséges, müveit, tapasztalt munkásokat vezető munkakörok-U— — A ______ _________________. _____N______ 1 ; - 23 -