Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.24.a/1)
1966-10-29
r " i . 37- 4 -Békabizottságunk mellett működik egy 38 fős előadó csoport íst akik részére rendszeres tájékoztatókat tartunk a logaktiálisabb nemzetközi eseményekről. Kétség sem félhet özeknek az aktíváknak jószándékához, határtalan lelkesedésükhöz, amikor békomozgalrai munkáról van szó. Többsége felkészültségében is alkalmas arra, hogy falvilágositó munkát végezzen. Be nem mehetünk ol szó nélkül az‘mellett, hogy akad közöttük kevesebb felkészültséggel rendelkező előadó is. Márpedig a jelenlegi, eléggé bonyolult Ó3 alapos tájékozottságot igénylő nemzetközi kérdéseket, megfelelő ismeretek hiányában nőm lehet helyesen és meggyőzően magyarázni. FrázlBOk, érvek .nélküli szólamok pedig már rég elvesztették hatásukat. Tudjuk, hogy a kerületben nagyon sokan vannak akiknek képzettsége ilyen irányú munka előfeltételét adná. Ezeknek, a most nyugdíjban lévő funkclónárlusoknate, erőteljesebb felkutatására is nagyobb gondot kell majd a jövőben fordítanunk, s ném szabad belenyugodnunk ha egyeseknél, mint korábban, nem érünk el azonnal célt, A mi körültekintőbb munkánk fontosságának kihangsályozása mellett a körzeti pártszervezetek cok segítséget adhatnának ennek megoldásában. A négyes politikai körzet pártvezetősége, pl. éppen az elmúlt héten négy párttagnak adta azt a pártaegbizatást, hogy a Népfronton belül, 0 békemozgalomban végezzék pártmunkájukat. Na yon Örültünk ennek a gyakorlatnak, ilyen segítségre ven szükségünk. A körzeti aktíváink is egyre több segítséget adnak, nemcsak a tanácstagi munkához, hanem politikai akelokhóz is. Az igazság mégis az, hogy székházunkban ugyan egymás után szervezzük a rendezvényeket, s akik ezekre eljönnek azok tényleg belekerülnek a mozgalom politikai hatósugarába. Két és fél ezren resztvettek a békebeszélgetéseken is. De mi van kerületünk soktizezer többi lakósával. Irreális célokat nem akarunk magunk elé tűzni, atudjuk, hogy optimálisan, a mozgalom jelenlegi adottságaival, a szó szoros értelemben vett tömogbefolyásról még sokáig nem beszélhetünk. De Ismételten csak igazat adhatunk a beszámolóban felvetett olyan igénynek, hogy ki kell munkálnunk azokat a módszereket, melyek fokozatosan közelebb visznok bennünket e téma jobb megoldásához. A felszólalás elején azt Ígértem, hogy a jövőről többet fogok beszélni, mint a múltról. További munkaszínvonalunk emelése érdekében inkább a jövőnkkel ösozofüggő problémákat vetettem fel, melyek megoldása munkánk további nívóját emelné. Nem azért foglalkoztam döntően ilyen kérdésekkel, mintha a népfront politikai munkájának nem lenne jelene, s egyre nagyobb igényeket követelő, lehetőségeiben, tartalmában is szép jövője. A párt tényleges népfrontpolifcikája, melynek középpontjában az ember áll, s o politika kézzel fogható következményei, az egyre tartalmasabb és jobb élet, egyre több embert inspirál, arra, hogy cselekvőén is segítse e politikai célok megvalósítását. Egyre többen lesznek olyanok, akik a Népfrontban, a Magyar Szovjet Baráti Társaságban, vagy a békemunkában találják meg o törekvésük kereteit, ős élnék is ezzel. A mozgalom pedig kinyitja kapuit mindazok előtt, akiket a jőszámlók, a közös cél, a szocializmus mielőbbi felépítése és a béke cselekvő megvédése vezet. A párt céljai ezek, s nekünk az a feladatunk, hogy ennek érdekében minél több embert mozgósítsunk, s a magunk eszközeivel, do a munkásosztály ideológiájának megfelelően, céltudatosan neveljük is őket. Ebben a szellemben kívánunk topábbra is dolgozni, s ehhez kórjük kerületünk kommunistáinak további segítésé^. f[__________________._______________________________________________________________________________________________J