Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.24.a/1)
1959-10-18
A Magyar Szocialista Munkáspárt az ellenforradalmi események után következetes, helyes elvi politikájával Syirte a dolgozók többségét. Az ország és az emberek életében bekövetkezett változások egyformán azt bizonyítják, hogy a párt politikája helyes és ezt a politikát érdemes támogatni, s egiteni, A végrehajtás során azonban előfordulnak torzulások, Ez részben abból adódik, hogy a gyakorlati végrehajtásban dolgozó elvtársak egyike-máslka nem érti meg e politka lényegét, A dolgozók leveleikben az ilyen torzulások ellen lépnek fel és figyelmeztetnek bennünket. Jelzések ezek, amelyek a szocialista társadalom ügyét segítik előrevinni* MégYégyéni i-problémákkal foglalkozó bejelentések is azt mutatják, - amelyekben a szocjaLista társadalmi együttélés szabályainak megsértői ellen, vagy a ^~Ykáa problémákkal kapcsolatban emelik fel az emberek szavukat, - hogy bár sokat tettünk ezen a téren a munkásosztály helyzetének javítását illetően, de még vannak bőven tennivalóink. A dolgozók levelei és bejelentései a Pártnak a tömegekkel való kapcsolatát jelenti. Minden kommunistának kötelessége e kapcsolat .további erősitésén munkálkodni.-12-