Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.24.a/1)
1959-10-18
Pártbizottsághoz problémáikkal, és ez a bizalom növekedőben van. Bár a szóbeli bejelentések egy hónapra vetített adata 1959-ben 1958-hoz viszonyítva csökkent, ez véleményünk szerint annak a jele, hogy az ^alsó pártszervek a dolgozók apróbb ügyeinek intézésében ez évben már eredményesebben tevékenykedtek és ezért a dolgozók gyakrabban fordulnak az alsóbb pártszervekhez. Mig 1958-ban a beérkezett levelek közül 8 db. volt névtelen, addig 1959 eltelt időszakában 4z a szám ketttőre ősökként. A leveleket tartalom szerint vizsgálva a következőket állapítottuk meg: Pártmunkával kapcaoatos bejelentések a 2 évben összesen 7, közérdekű 5 és 9* olyan bejelentés van, amely személyes ügyekkel kapcsolatos. Ezek közül is a legtöbb lakás ügyekkel foglalkozó bejelentés, összesen 25, és munkavállalással kapcsolatosan 11. A szóbeli bejelentéseknél pártmunkával kapcsolatos 8, közérdekű 2 és 99 egyéb. Ebből lakás ügyek 28, és munkavállalással kapcsolatos 15.-9-£ /i