Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.23.a/8)

1987-11-27

I ! I I - 6 -A Szalagszövő és Csipkegyárban a munkaidő teljes kihasználtságát, a teljesítmény követelmények alkalmazásával a termelő területen megoldottnak tekintik, bár az import anyaghiány miatt termelési gon­dok vannak. w t I A Tanács, OTP, Posta, Állami Biztositó nyújtott nyitvatartásait kedvezően fogadták és igénybe is veszik, munkaidőn túlra való helye­­, zését a dolgozók hasznosnak és megfelelőnek Ítélik meg. Ugyanakkor észrevételezik, hogy például a Tanács szombati ügyeleti rendszere nem megfelelő, mivel az érdemi ügyintézést csak az adott osztályokon végzik, Így a szombati ügyeleti rendszer ellenére más napokon is be kell menni a tanács illetékes osztályára, amennyiben érdemi ügyintézést kíván elérni az ügyfél. Kétségtelen, igaz azonban az a tény is, hogy változtatni kellene vásárlói és más ügyintézési szokásainkon is, igy nyújtott nyitva­­tartásokat minél jobban ki lehessen használni. Addig azonban mig a gazdasági kényszer az egyént és a vállalatot nem orientálja erre, az elmozdulás sekély marad e kérdéskörben. Összefoglalva: Megállapítható, hogy a kerület gazdasági egységeiben fizikai terü­leten jelentős, az alkalmazotti területen minimális fluktuáció van. Ezen tendencia folyamatosságát prognosztizálják továbbra is gazdál­kodó egységeink. Általában fizikai területen főleg a szakmunkások esetében jelentősebb hiány észlelhető, bár ez differenciáltan jelentkezik. Ezért itt 1988-ban nem kell létszámfelesleggel számolni. Alkalmazotti terüle­ten azonban már nehezebbé válhat az elhelyezkedés és jobban előtér­be kerülhet a minőségi követelmények érvényesülése. A munkaerővel való gazdálkodás kérdésében a kormányzati elképzelé­sekkel szemben nem várható jelentősebb változás. A gazdálkodó egységek láthatóan várakozó álláspontra helyezkednek, jelentős bizalmatlanság és bizonytalanság észlelhető. A munkaidőalap kihasználtságára jellemző a statikus megkozelites az, hogy az intézkedések döntő többsége a munkaidő betartásara, ! ■— -----------------­­-----------------------------------------------------­É-M. _______ ... . ■- — ■ - _- -I - ■ -- I - - - - — - ~ .- ■ - _ — 1 —-- —-

Next

/
Thumbnails
Contents