Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.23.a/8)
1985-10-31
r i 4 A Jelölő Bizottság az előzetesen egyeztetett javaslatot terjesztette elő a vezérigazgatói funkcióra, amelyet a vállalati tanács 1 ellenszavazattal elfogadott, ezzel az eddigi vezérigazgatót megerősítettek beosztásában. A Lőrinci Szalagszövő és Csipkegyárban a küldöttek megválaszta- V ' :.jsa 4 fő kivételével az eredeti javaslatnak megfelelően történt. Megemlítjük, hogy javasolt munkás-küldöttek helyett középszintű vezetők, egy középszintű vezető helyett pedig munkás került megvalasztasra. A gazdasági vezetés választott küldöttként képviseli magát.Az 1985. augusztus 2-án megtartott első küldöttgyűlésen terült^elfogadásra a Szervezeti és Működési Szabályzat. Ekkor erősítettek meg funkciójában az eddigi igazgatót és 7 tagú vezetőséget választottak, amelynek az igazgató hivatalból tagja és egyben elnöke. A vállalati tanács, illetve a vezetőség ülésein a párt es társadalmi szervek képviselői meghívottként vesznek részt. A Pamutfonoipari Vállalat pártvezetőségének titkára gazdasági beosztásánál fogva /főkönyvelő/ hivatalból tagja a vállalati tanácsnak. Megállapíthatjuk, hogy az új vállalatvezetési formákra történő áttérés kerületünkben a törvényes előírások betartásával, a partszervezetek ellenőrzése mellett, rendben történik. A végrehajtás során felmerült problémák a tapasztalat hiányára vezethetők vissza. A gondokat az irányitó állami, párt és szakszervezeti szervek közremüködesevel a vállalati párt és társadalmi szervek összehangolt együttes cselekvesevel sikerült leküzdeni. Az elsőszámú vezetők megerősítése funkciójukban jelzi az irányukban megnyilvánuló bizalmat, de utal a választások megfelelő előkészítésére is. Kezdeti tapasztalataink néhány kérdésre felhívjak a figyelmet.-~r • —-----------------------— !-----------------------------------— I