Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.23.a/8)
1977-08-29
r n I 4/ Gazdálkodó egységeinknek csökkenő fizikai létszámmal kell L termelési feladataiknak eleget tenni, amelyből következik az egyik lehetőség és a feladat, az üzem es munkaszervezési célkitűzések meghatározása és végrehajtass. Jelentős eredmény a textilipari és vasipari üzemeinknél, hogy a teljesítmény rendszerben dolgozó>fizikaiak aranya emelkedik. Ezen túlmenően a normateljesitések^átlagos szintje is kedvezően alakul és emelett^a beszámolok a \ folyamatos normakarbantartásról is tájékoztatást adnak. Nem ilyen egységesen kedvező a kép a veszteségidők arányának alakulását tekintve. Vannak üzemeink, ahol meg a csökkenő tendencia mellett is igen magasak a vesztesegidok, ezeknél a vállalatoknál mindenképpen intézkedni kell a veszteségidők megfelelő elemzésére és ennek alapjan a csökkentesükre. A müszakszamok szerinti létszámarány 197 76.vonatkozásában lényegében nem változott. Megítélésünk szerint ipari vállalatainknak a műszakpótlék rendszer bevezetésével összefüggésben, a következő időszakban célszerű lenne vizsgálniuk, hogy a két es három műszakban dolgozók számának növelésével a nagyértékü termeloberendezesek Jobb kihasználását hogyan lehetne biztosítani, illetve tovább fokozni. A 2.sz. mellékletben kívánjuk bemutatni számokban a munkaszervezés helyzetet. A táblázatból megállapítható, hogy gazdálkodó egységeink felismerték a lehetőséget, hiszen a munka és üzemszervezéssel foglalkoztatott vállalati dolgozók száma 1976— ra 5° /ó—kai nőtt. Ezen túl meg azok a vállalatok is alkalmaznak külső szervezőt, illetve szervezési intézetet, amelyeknek saját szervezőjük, van. Az egy szervezőre Jutó vállalati dolgozólétszám egyes területeken meg 1 viszonylag magas, nyilvánvaló, hogy a gyakoriság, az^19 jóban megindult helyes fejlődés 1977-ben es a következő evekben tovább folytatódik. Ebben a kérdésben is vállalataink! nak kell a helyes döntéseket meghozni, amely egyrészt a szervező apparátus megfelelő létszámú és végzettségű összetételét, továbbképzését, másrészt az általuk elvégzendő munka és üzemszervezési feladatokat kell, hogy meghatározza. A kerület vállalatainál a szervezési célkitűzések kialakig tása általában a társadalmi szervek, illetve a dolgozok veleményének figyoloinbe vctGlovcl *fcör*tenik# A colkituzusoK ^ végrehajtásának helyzetét a pártszervezetek^figyelemmel kísérik és a végrehajtásról a gazdasági vezetőket beszamol( ' ( tátják. A végrehajtott üzem és munkaszervezések gazdasági eredményét a 3.sz. mellékletben mutatjuk be. A részletesebb vállalati adatszolgaltatasokbol megállapít— í hatjuk, hogy egyes szervezeti intézkedések ráfordításai 1979-ben és 1976-ban is meghaladták a ténylegesen kimutatható eredményeket, azonban itt azt is figyelembe kell venni, hogy a szervezési intézkedések hosszútávé végrehajtásra vonatkoznak, ahol a ráfordítás az első egy- vagy két • V ^ Éa ' "t L — - — -- ■ - - - - - - — - --------- ------1 —— - mm — - * ÉÉfc---------- —--------------