Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.23.a/8)
1976
r JUJI*.. '“'I I- 2 -Statisztikai adatok alapján^ elemzésre kerültek az első fél óv várható gazdasági eredményei, az első negyedéves tónyszámok alapján, majd az első féléves tényszámok értékelésére került sor. Az első féléves gazdasági eredményeket, a főbb gazdasági és hatékonysági mutatók dinamikáját az l.sz.táblázat mutatja be. Az adatokból megállapítható, hogy a kerület gazdaságában olyan mértékű nyereség csökkenés következett be, ami a népgazdasági intézkedésekkel összefüggésben áll és amit ezek az intézkedések céloztak is. Azonban a termelési érték és az export nagyobb visszaesést mutat, mint ami az előrejelzés alapján várható lett volna. A jövedelemnél mutatkozó jelentős csökkenés a hatéknyság romlására enged köveékeztetni. A gazdasági eredményeket állami vállalatok és szövetkezetek [ i szerinti bontásban elemeztük. Megállapítható, hogy a szövetkezetek gazdasági eredményei kedvezőbben alakultak. Ebben a szektorban a termelési érték és a termelékenység emelkedett. Nemcsak a termelési érték és a termelékenység fejlődött dinamikusan, hanem jelentősen növekedett az export is, igy például rubel elszámolásban a TELMES és az Ülőbútornál, dollár elszámolásnál a Minőségi Ruházat Szövetkezet és ugyancsak a TELMES. Az állami vállalatoknál nagyobb kiesések az első félévben folyamán a Pamutfonó, a Lőrinci Fonó, a Kistex és a MALÉV esetében mutatkoztak. i Két vállalatnál jeleztek a statisztikai adatok kedvező tendenciákat, ezek a Lőrinoi Csipkegyár és a Budapesti Kőolajipari Gépgyár. Ezen kivül magas export teljesítéséért elismerést érdemel a Lőrinoi Vattagyár, a Hengermű, az ÉRDÉRT IX., és az LRI. I 2-1 f .~ —— . — . .. - ----_a ---- - - - -- - - - - ■ — * — - ca