Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Aktíva értekezletek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.23.a/7)

1957-07-11

fsaa*******- 5 - % I , > A pártból való önkéntes kilépés. Szeretném felhívni a felsőbb pártszervek figyelmét, hogy ezzel a kérdéssel nagyon csínján kellene bánni. Megtörténhet, hogy valaki kéri a pártból való kilépését, majd évek múlva, ha szüksége lesz rá, újra kéri a felvételét. Nyilván való, hogy ez csak szaporítja a karrieris­tákat . A fiatalok nevelése. Már nagyon sokat beszéltünk erről. Minden szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy - mikor még az üzemben dolgoztam - azokkal a fiatalokkal, akikkel én foglalkoztam, tud­tunk eredményeket elérni. Én a hibájukkal együtt szerettem a fiatalokat, és úgy / igyekeztem őket nevelni. A munkásőrséggel kapcsolatban: úgy tudom, hogy már minden kerü­letben teljes a létszám, a XVIII.kerületben azonban mé^ nem vagyunk egy zászlóaljnyián. Szeretném itt az elvtársak, különö­sen a kér. P.B. segítségét kérni, annál is inkább, mert tudva­lévőén a munkásőrség gazdája a párt. A kér. P.B. még egy alka­lommal sem vett részt a foglalkozásokon, hogy lássa, tulajdon­­képpen mi is megy végbe a munkásőrségen belül. Úgy"hallottam, hogy a kér. P.B. üléseken havonta egyszer foglal­­koznak az elvtársak a munkásőrség felvétellel. Ha valóban igy ' lesz, akkor a z/ázlóavatásig nem tudjuk feltölteni a létszámot, ill. a zászlóavatást nem tudjuk megtartani a kitűzött időben. Ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy a többi kerületekben mind fel van szerelve a munkásőrség, egyedül a XVIII.kerület a mostoha gyerek. Kérem az elvtársakat, juttassák el kérésünket a Munkásőrség Országos Parancsnokságához, mert mi eddig csak Ígéreteket kaptunk. De kérem a munkásőr elvtársakat is, hogy a foglalkozásokon rend­szeresen jelenjenek meg, mert eddig bizony nagyon sokszor talál­tak kifogásokat a távolmaradásra. Ha valaki nem tud, vagy nem is akar a kötelezettségének eleget tenni, az adja le szerelését, adja át a helyét azoknak, akik becsülettel, szívvel lélekkel teljesitik kötelességüket. Kupé Sándor elvtárs javaslatot terjeszt az aktíva értekezlet elé 3 tagú. bi­zottság megválasztására, amely megfogalmazza a K.V.-hez küldendő ^ levelet. Tagjainak javasolja: Titkos Sándor, Zsák László és Kuti Lajos elvtársakat. Az aktíva-értekezlet I'upó elvtárs javaslatát elfogadta. ICanczel Péter elvtárs: Ujfalusi elvtárs beszámolójában foglalkozott azzal, ho,-.y párttagjaink részéről az utóbbi időben csökkent az akti­vitás. Sajnos i_y van ez a Kistextben is. Mi ennek az oka? ^ ipr. 1.-ig a Kistextben minden párttag lelkesen végezte a part­­munkáját. Harc volt az a párt szervezéséért, a part létéért. Ápr. 1. után, mikor kommunista igazgatót kaptunk, ez az aktivi­tás csökkent. Az elvtársak most már úgy látják, nincs semmi baj, van kommúnista igazgatónk, visszaszereztük a hatalmi poziciokat, itt most már nincs is ellenség. Ez ellen a hangulat ellen na­gyon kell küzdenünk. A Kistextben van többezer dolgozo, és na­gyon kevés párttag.Erre a kevés párttagra nagy munka hárul._ Az ellenség nem szűnt meg, sőt nagyon veszélyes formában jelent­­k°zik. Ez az intrika. Nemcsak vezető funkcionáriusokat támad­nak és gázolnak a becsületükbe, hanem egyszerű párttagokra is összehordanak mindent. Pl. Jaross elvt^rsről olyan rágalmazó levelet kapott az igazgató elvtárs, hogy börtöntöltelék. Persze mi ezt egyből meg tudtuk cáfolni, és taggyűlésen is tisztáztuk a kérdést. j._________________________________________________L____________________________________________________ i r ■ -«%

Next

/
Thumbnails
Contents