Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.23.a/6)

1958-11-28

I I ~3~ kitételt fog tartalmazni, hogy minden V.B. tag, de különösen a függetlenítettek, kötelesek kéthetenként legalább egy Özemben egy napot eltölteni. A Pártbizottság tagjai kötelesek havonta eg szer egy napot egy üzemben eltölteni, nehogy azt mondják az emberek, hogy " a választás előtt jöttek, most meg felénkbe néznek". Felhívom a figyelmet a tömegszervezetekre, mérjék fel milyen erőkkel rendelkeznek és közösen megvitatnánk, melyek azok az erők. amellyel még jobban maga köré tudná állítani az embe­reket. A területi agitáció kérdése úgy néz ki, hogy a sejtekre támaszkodva meg tudjuk oldani ezt a kérdést. Javasoljuk azonban, hogy feleslegesen ne zaklassuk a sejteket. Két-három havonként egyszer hívjuk össze a sejtek vezetőjét és beszéljük meg’a prob­lémákat. A jó sejtaktIvókból pár elvtársat bevonunk a körzeti pártszervezetek vezetőségébe. A választási munka jó előkészítése érdekében végzett munkáért va­­_ lamllyen formában köszönetét fogunk mondani. Emléklapokat készí­tünk és minden egyes pártszervezet megbeszéli az Ágit.Prop. Ősz­­/ tállyal, hogy kik azok, akik a választások során jó munkát végez­tek, mert szeretnénk kifejezni köszönetünket. Ujfalusi elvtárs köszönetét mond a Titkár elvtársak jó munkájáért és több elvtár­­f-\ sat könyvjutalomban részesít. Barta elvtárs kérdezihogy csak elvtársak kaphatnak emléklapot, pár­­/“V tonkivüllek nem? Ekkert elvtársi" A dolgozók beszélnek a zsir árleszállításáról, de ugyanakkor megjegyzik, hogy az építőanyagárak kétszeresére fog­nak emelkedni* s igy végeredményben nem történik semmi. Milyen választ adjak ilyen kérdésre? "- Barna elvtárs felhivja a figyelmet a Főkapitányság által " őrhely" el­men kiadott folyóiratra, kéri, hogy a titkár elvtársak üzemükben népszerűsítsék a lapot. Körösi elvtáronő: " Eddig még nem tapasztaltam, arait a mostani választá­­w sons az egyik szavazólap hátlapjára rá volt Írva, hogy " L-l-j-en Marosán elvtárs ! " Ujfalusi e^vtárs megválasztolta a hozzászólásokat és Kupé elvtára bejelenti, hogy december 19-én d.u. 4 órakor titkári ér­tekezlet lesz, melynek napirendje; ____ 1./ A Munkásőrséggel kapcsolatos feladatok. ?./ Az 1959. első féléves munkaterv irányelveinek ismertetése, _ valamint a Politikai Bizottság julius kk.-l határozatának ismertetése " A vallásos világnézet elleni eszmei harcról a vallásos tömegek közötti felvilágositó és nevelőraunka feladatairól. Több hozzászólás nem lévén az értekezlet végétért. ■ . • f Kmf t • / Ujfalusi Sándor / kér.P.V.B.titkár. V } , i _T------ - ' ----------------------

Next

/
Thumbnails
Contents