Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.23.a/4)
1989-02-02
Az egész gazdasági helyzetünk megítélésében is találkozunk pesszimizmussal. Ilyenek: "nem lehet ebből soha kilábalni", "nincs már esélyünk a talpraállásra", de hangsúlyozzuk, hogy az ilyen hangok igen csekély számban fordulnak elő. Gazdasági kérdésekben az összképet igen reálisan látják. Fizikai állományban dolgozó tanulók konkrétabban meg is indokolják, hogy mit kell tenni annak érdekében, hogy kilábaljunk a bajokból. Ök a termeléshez közelebb állnak és konkrétabban érzik, vagy hallják a bajokat, vagy azok forrásait. Úgy gondoljuk, hogy a jövőben részben a politizálásunknál, annak továbbfejlesztésénél, a termelői munkahelyek arculatának formálásánál pártszervezeteinknek e bizakodó, félig-meddig optimista hangú vélekedésre a jövőben jobban kell támaszkodniuk! Sem a felmérésben, sem a beszélgetéseknél és egyéb megnyilatkozásoknál nem tapasztaltuk, hogy ezek közül a fiatalok közül valamely egyesülésnek, szerveződésnek, egyesületnek, tömörülésnek tagja lenne. Sem a Demokrata Fórum, sem az Új Márciusi Front nézeteivel ma mén nem találkoztunk. Ezek nem tükröződtek a fiatalok szemléletében. (1988. XI. 9.) Inkább azt érzékeltük, hogy az iskola is, a szülők is a fiatalokat óvják mindezektől az új szerveződésektől. Nem akarják, hogy ilyen csoportosulásokhoz tartozzanak gyermekeik. Félő, hogy nem tudjuk megóvni fiataljainkat mindezektől, de azt sem tudjuk, hogy meg kellene-e óvni őket? Talán az lenne a reális valóság, ha mi tudatosan felkészítenénk őket a legkülönbözőbb nézetek "fogadására". Az ifjúsági szervezet körükben való megítélése érdekes képet mutat. Míg a gimnáziumok és a szakközépiskola 1-2. osztályaiban a KISZ programját, szervezéseit kielégítőnek tartják, ugyanezek a formák a 3-4. évfolyamosok körében döntő többségükben igen elmarasztalódnak, egyáltalán nem tartják azokat kielégítőnek . A fizikai fiataloknál a döntő többség nem tartja jónak a KISZ programját, de mindezeken túlmenően sokan úgy fogalmaznak, hogy nem is ismerik, hozzájuk az nem jut el. Nagyon sok fiatal jelezte azt, hogy szívesen lenne más ifjúsági szervezet tagja. Különösen jellemző ez a 17-18 éves korosztályra. Ök fejezik ki legmarkánsabban ezt. De azt mindenképpen állítják, hogy érdekeik képviseletében többet várnak a szervezettől. * 50----------------------* ■ ! - 7 -