Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.23.a/4)

1984-06-21

Rundszeresen, évente több alkalommal tart pártnapot a kér. PB I. titkára és a kér. Tanács Elnöke is.- A politikai vitakörök tekintetében a leér. PVB 1982. december 9-i határozata elősegítette, hogy megítélése egységesebb, szervezése célratörőbb legyen. Azonban még mindig előfordul, hogy nem j látják tisztán agitátor-felkészítő funkcióját, és igy a pártalap­­j szervezeteink többsége még képtelen megteremteni működésének fel­­tételeit. /A vitakörök lényegében hasonló számban és körben dolgoznak, mint másfél évvel ezelőtt./ A vitakörök vezetői döntő többségben az alapszervezet propagan­distái, ágit.prop. titkára. Ebből következően ritkán rendezünk kizárólag vitakör vezetők részére tanácskozást, felkészítésüket , a propagandistákkal együtt szervezzük, illetve a Budapesti Agi­tátorok Fórumának hasznosításával biztosítjuk. Különösen ebben a munkaformában nélkülözhetetlen az egyébként is jól hasznosít­ható Politikai Vitakör füzetek, és a Budapesti Fórum. A gyakorlatban sokat segített, hogy a kér. PVB határozatában kimondta: "A politikai vitakörök a pártalapszervezetek és pártszervezetek agitációs fórumai. a. / Arra kell törekedni, hogy állandó tagjai elsősorban agitá­torok legyenek; ezzel párhuzamosan tegyük lehetővé érdek­lődők részvételét. b. / Az állandó tagok esetében, az alapszervezet ezt 2-3 éven keresztül elismerheti a párttag eszmei-politikai tovább­képzésként, amennyiben:- legalább középfokú politikai végzettséggel rendelkezik /egyedi döntés alapján 2 éves MLKI-t végzettek is/,- folyamatos agitációs tevékenységet folytat /párt- vagy tömegszervezeti vezető, propagandista, brigádvezető, stb/,- legalább három-négy évenként a pártpropaganda keretén belül elmélyiti ismereteit /vagy végzettségét magasabb szintre emeli/. | - 6 -f'

Next

/
Thumbnails
Contents