Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.23.a/4)

1984-01-05

A kerületi szintű művelődési feladatok tervezésében, előkészí­tésében, megvalósításában a Művelődéspolitikai Bizottság vesz részt folyamatosan együttműködve a kerületi Tanáccsal. Az elmúlt időszakban felmérte a kerület kulturális ellátottságát, és a tapasztaltakat közösen megvitattuk a Tanács Népművelési cso­portjának vezetőjével. 1983. elején e bizottságból az SZ8T felhívására - kivált a sport­felelős és önállóan tevékenykedik. Jó kapcsolatot alakított ki a tanácsi és egyes üzemi szakszervezeti szervekkel, ennek ered­ményeként vettünk részt a kerületi sport rendezvények lebonyolítá­sában. A jövő évi sport program előkészítésén a kerületi Testne­velési és Sport felügyelőséggel közösen dolgozunk. A munka haté­konyabb végzése, a lakóhelyi tömegspcrtmozgalom további szélesí­tése érdekében szükséges, hogy még egy fő vegyen részt e munkában. Kerületünk egészségügyi intézményeinek társadalmi ellenőrzésé­ben az Egészségügyi Ellenőrző Bizottság vesz részt. Munkater­vünknek megfelelően megvizsgálta a bölcsődék, óvodák és iskolák egészségügyi helyzetét. Az SZBT szociálpolitikai és társadalombiztosítási osztálya fel­kérésére vizsgálatot végeztünk az egészségügyi intézmények integ­rációjával kapcsolatban, melynek során pozitiv változást tapasz­taltunk. /Pl. jelentős mértékben csökkent a párhuzamos orvosi vizsgálatok száma/. Egészségügyi vizsgálatainkkal kapcsolatban az SZBT-nek adtunk tájékoztatást. Család és Ifjúságvédelmi Bizottságunk rendszeresen részt vesz a gyermekintézményi felvételi bizottságok munkájában és a kerületi óvodák, bölcsődék felszereltségének felmérésében. Az elmúlt időszakban sikerült e bizottságot két igen aktivan dolgozó elvtárssal kiegészíteni. A területpolitikai munka egyik legfontosabb feladata - különö­sen az árváltozások idején - a fogyasztói érdekvédelem. Rendszeres feladatot az SZBT és a kerületi Tanács Kereskedelmi Osztálya ad számunkra. Évenként egy-egy társadalmi ellenőrünk átlagosan 50-55 ellenőrzést, próbavásárlást végez. l(p- 2 -

Next

/
Thumbnails
Contents