Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.23.a/4)

1984-02-16

f ^ I ___ [ - 5 -2. napirend: Pe.iák Emil elvtárs: Köszöntötte a napirendhez meghivott Szilágyi Andrásnó elvtársnőt, a BPB munkatársát. Megkérdezte a napirend előadóját kivánj-e szóban kiegószitóst tenni. Szóbeli kiegészítő Tuskés Lászlóné elvtársnő: Elmondta, hogy a körzeti párthelyiségek egy részében elektromos 1 kályhákkal fütenek. Sajnos vannak gondok, mivel az elvtársak hozzá- 1 nyúlnak a szabályzókhoz és napközben kifujatják a meleget a kályhá- i ból, ezért ez esti órákban, amikor általában a rendezvények vannak, hideg lesz a termekben. Ezt feltétlenül meg kell beszélni a körzeti alapszervezetek vezetőségeivel. továbbá, hogy 1983-ban az ügyirat forgalom 5.5 %-kal nőtt. J Ez abból adódik, hogy egy-egy Írásos anyag nagyobb példányszámban lett sokszorosítva. Megnövekedett az adminisztrációs munka mennyi­sége is az ügyiratok kezelésében. Pl. egy panasz-ügyről 4-5 féle kartont kell kiállítani. Véleménye szerint ez igy tuladminisztrált és ez semmiképp sem a jobb ügyintézést fogja szolgálni. De a meg­­, növekedett adminisztráció más területekre is vonatkozik, ami nem biztos, hogy segíti a pártmunkát. Kérdések:- A kerületi PB hol áll budapesti szinten az anyagok terjedelmét illetően.- A gazdálkodáshoz szükséges anyagi feltételek adottak-e, van-e valamilyen külön kórós. Válaszadás: Tüskés Lászlóné elvtársnő:- Az anyagok terjedelme átlagosan 5.5 oldal, ezzel jó helyen állunk budapesti szinten. Az információs jelentés az egyedüli, aminek nőtt az oldalszáma és a példányszáma is. A póldányszám növekedés vonat­­kozik más anyagokra is. Ezért nagyon magas lett a sokszorosítási költség az elmúlt évben.- Az anyagi feltételek egy nagyon takarékos gazdálkodáshoz adottak, külön kérés nincs. Hozzászólások: dr.Salvamosv Miklósné elvtársnő: Véleménye szerint is nagyon magas a sokszorosítások költsége. Erre nem lehet valamilyen más megoldást találni pl. azzal, hogy a kér. PB rendelkezne egy sokszorosító géppel. Ami az enyagok terjedelmét illeti ezt a szintet tartani kell. Elismeréssel szólt Tüskésné elv­társnő gondos, precíz munkájáról. Peredi Rezsőné elvtársnő: Megköszönte Tüskésné elvtársnő ós az osztály segítségét, amit a pártszervezeteknek nyújtanak ehhez a munkához. ^-vnak értékelhető a KISZ—nól a PEB működése, rendszeresen elle­nőrzik a KISZ szervezetek pénzügyi gazdálkodását. Megjegyezte, nem tartaná szerencsés dolognak, ha az üzemi párt­szerveknek is kartonokat kellene vezetni a panaszügyekről. És egyál­talán nem szerencsés, hogy párton belül megnövekedett az adminisztrá­ciós tevékenység, T | | T

Next

/
Thumbnails
Contents