Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.23.a/4)
1982-09-02
rr~ ■" i t i. Ab-MSZMP kerületi Végrehajtó Bizottsága 1977. szeptemberében, tárgyalta a szövetkezet gazdasági helyzetét és V. ötéves tervének időarányos teljesítését. Ennek kapcsán határozatot hozott, amely a szövetkezet belső rendjének és szervezettségének fejlesztését tűzte ki feladatul számunkra. A határozat alapján az alábbi intezkedeseket tettük:- Átalakítottuk a szövetkezet szervezetét, általánossá tettük az üzemági szervezetet a termelői szférában, és kiegészítő szervezeteket hoztunk létre a határozatban rögzített cél elérése érdekében. így a határozat folyamatos végrehajtása biztosítható.- A vezető posztok betöltését csak részben értük el. " Ma már van főkönyvelőnk és műszaki vezetőnk, de számos vezetői poszt még betöltetlen. Úgy látszik, hogy az új magasabb vezető állású dolgozók számára is több idő kell ahhoz, hogy a szükséges változásokat megvalósíthassuk.- Megerősítettük a szövetkezetnél az ellenőrzést, elsősorban a vezetői és belső ellenőrzést, de még ma sem értük el azt a szintet, amit a jelenlegi helyzetünk szükségessé tesz. Amig a vezetői irányítás kielégítő, hisz minden nagy pontossággal és részletesen van szabályozva és meghatározva, addig a végrehajtás szférájában még mindig fordulnak elő hibák. Ezek szemléletbeli és alkalmassági problémákra vezethetők vissza, és összefüggnek mind a vezetői, mind a belső ellenőrzés elégtelenségével akkor, amikor a feladat- és hatáskörök decentralizáltsága számban és minőségben több és jobb vezetői és belső'ellenőrzést kívánna.- Megerősítettük a pártszervezetet: létszámban, minőségben, vezetésben lényeges javulásról adhatunk számot. A párthatározat végrehajtása - az előrelépés ellenére - továb■ bi folyamatos, munkát kiván tőlünk. i __________________ 4Í " L ______..._____—_________—__-_______~ «_______ ~ - - - .... — ......... * — -