Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.23.a/4)
1982-02-18
- 12 -JÓZSA Sándor elvtárs: A megelőző munka tekintetében a Fegyelmi Bizottság is sokat tesz. Szén a téren a pártalapszervezeteknek van a legnagyobb felelőssége, pl. valaki nem jön taggyűlésre utána nézni, nem belenyugodni. Előbb inkább fegyelmezni kellene, nem pedig mindjárt - többszöri hiányzás után - a fegyelmi büntetéssel élni. Katona elvtárs javaslatát - statisztikával kapcsolatban - figyelembevesszük a Pártbizottsági ülés elé kerülő anyagunk összeállításánál. Az érzelmi kötődésnek egyik alapfeltétele, hogy minél többet foglallcozzunk egymással, ne siessünk, érjünk rá beszélgetni, vitatkozni, mint ahogy azt Krauth elvtársnő is elmondotta. GÁBOR László elvtárs összefoglalója: Sok hasznos észrevétel hangzott el az anyag kapcsán. E munka tárgyalása során magától értetődik, hogy a megelőző munkát előtérbe kívánjuk helyezni. Pártbizottsági ülésen szeretnénk állást foglalni a párttagság általános fegyelmi helyzetét illetően is, valószinű, hogy nehéz lesz a teljesség igényével megfelelni a követelményeknek. A Fegyelmi Bizottság 1981-ben is igyekezett becsületesen, tisztességesen feladatának eleget tenni. Sokszor objektív okokból egy-egy vizsgálóra több feladat hárult. 1981. évben 35 pártbüntetés volt. Két évről számolunk be a testületi ülésen, nem szabad ettől eltérnünk. Egyetért azzal, hogy a Pártbizottsági ülésen hangsúlyozzuk ki a pártalapszervezetek, fegyelmi bizottságaik felelősségét a megelőző munkában. Ezzel kapcsolatban javasolta, hogy egy-lcót példát is ismertessenek a testületi ülésen. Rámutatott, hogy az érzelmi kötődésnél fontos, hogy az adott pártszervezetnél milyen politikai, szervezeti élet folyik, a különböző jelenségekre miképp reagálnak. A Fegyelmi munka tárgyalása nem a napos oldala sem pártunknak, sem a párttagsággal való kapcsolatunknak. Peredi elvtársnő hozzászólásához kapcsolódóan elmondotta, hogy a követelmónytámasztásnál az differenciálást kell előtérbe helyeznünk. Nem azonos követelmónytámasztás van különböző pártszervezetekben sem. Ezt meg kellene vizsgálnunk, az irányító munka kapcsán»az adottságokkal is összefügg. yf U~ a ilitW |