Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.23.a/4)

1982-02-18

IX./a. NAPIREND Kiegészít és TÜSKÉS Lászlónk eÍvtársnö: Véleménye ezerint a tagdijfizotési határozat vágrehajtasában sikerült előbbre lépnünk, amelyet nz anyag elkészülte után az áj tagdijmegalla­­pítások is igazolnak. A határozat végrehajtásának politikai oldala; úgy érzi a súlyának megfelelően kezelték az alapszeryezetek, e munkában Gazdasági Alosztályunk pamerei voltak. Megállapítása szerint egy-két körzet problémáját kivéve nyugodtan, kiegyensúlyo­zottan folyt a munka, a magunkkal szemben támasztott elvárásoknak eleget tettünk. Tagdíjfizetési százalékunk romlásával kapcsolatban elmondotta, hogy átjelentkezéseknél, nyugdíjba menő párttagjainlmál jelentkeztek. Vizsgálatot folytattunk, ezekre alapszervezeténként visszatérünk. Pozitívnak értékelte, hogy a körzeti pértalapszervezetek részére biztosított ellátmányt a körzetek politikusán, jo gazdálkodással használták fel. Gondként említi meg, hogy 5 körzeti pártalapszervezetünknél olaj­kályhával fütünk, a kályhák elavultsága, az olajárak emelkedése miatt nem tudtuk elérni, hogy a helyiségek megfelelő felfütottséguec legyenek. Zhérával a rendezvény előtt kellene a fűtést beindítani, amely igen költséges, új kályhák beszerzése közületelc részére igen problémás• K ó r d é s PETI Péter elvtárs: Az ellenőrzés során felmerült eltérés miből adódik. Válasz a kérdésre: TÜSKÉS Lászíóné elvtársnő: A tagdíjfizetés önbevallás alapján került megállapításra, volt olyan aki többet mondott, s így több tagdíjat is fizetett. ; - 5 - *

Next

/
Thumbnails
Contents