Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.23.a/4)
1981-01-08
I * I í f i - 5 -A Hazafias Népfront kerületi Bizottsága szélesítse tevékenységét, tömegbefolyását, hatékony és differenciált lakóterületi politikai munkával, a körzeti népfrontbizottságok munkájának erősítésével, továbbfejlesztésével, járuljon hozzá feladataink teljesítéséhez# A kerületi népfrontaktivisták vállaljanak aktiv szerepet a kerületünk előtt álló társadalmi, politikai, fejlesztési célkitűzések, tennivalók megvalósításában# 5J A párt vezető szerepének, a párt cselekvési egységének erősítése a párt további épitése, a pártmunka fejlesztése érdekében a kerületi üzemi és intézményi pártszervezetek biztosítsák a határozatok céltudatosabb és következetesebb megvalósítását, a pártellenőrzés kiszélesítését és hatékonyabbá tételét# A pártmunka végzése során fordítsanak nagy figyelmet az emberi tényezők szerepére és jelentőségére# A végrehajtó munkában növelni kell az egyes párttagok felelősségét, erősíteni a párttagság fegyelmét. A párttagok elsősorban munkájuk példamutató végzésével, kezdeményezésükkel, politikai aktivitásukkal segitsék elő a cselekvési egység erősítését, a negatív jelenségek elleni harcot. Az irányitó pártszervek minden szinten erősítsék ellenőrző munkájukat, a legfontosabb célkitűzéseket szem előtt tartva számoltassák be az alsóbb szintű pártszerveket, a gazdasági vezetőket és társadalmi szerveket, határozzák meg a munka továbbfejlesztésével kapcsolatos feladatokat, ellenőrizzék és követeljék meg a végrehajtást# A kerületi Pártbizottság,az irányitó pártszervek munkastílusában erősödjön a mozgalmi jelleg, a hatékony munkamegosztást, a bürokratikus vonások kiküszöbölését kell előtérbe helyezni. S <P ______ ______ ^ 1 I II I- w JL— s " ' ■ " 1 ______-_______________—_____________ _ --------------------------------------------------------------------- - — ---------------- * --------------------- - — ~