Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.23.a/4)
1980-10-23
A gazdasági fejlődés ütemét, és a belső felhasználás mértékét az egyensúlyi követelményeknek kell alárandelni, ezért a fejlesztéseknél az eddigiekhez képest mérsékeltebb növekedéssel lehet csak számolni. A belső felhasznál ■ növekedési Üteműnek mérséklése következtében a VI.öteves tervidőszakban - különösen annak első éveiben - kerületünk is mérsékeltebb előirányzatokkal számol. Ezzel együtt kerületünk fejlesztése tovább folytatódik, bar egyes területeken nem ismételhető meg az V.ötéves terv fejlődési dinamikája. I Felül kell vizsgálnunk a korábbi fejlesztési elképzeléseket, szukiteni kell a fejlesztések körét és az erőforrásokat a legfontosabb feladatokra koll koncentrálni. A maximális takarékosságra való törekvés mellett az első kot évben alapvetően az áthúzódó feladatok gyorsítását kell biztosítani. ''A A koncepció, majd a tervek összeállitása során az eddigieknél is körültekintőbben kell számolni a gazdaságfejlesztés korlátáival, a fejlesztés minden tényezőjével. Az új inditásra tervezett fejlesztéseknél, a végrehajtás érdekében, biztosítani kell az épitési igények és az építőipari kapacitás egyensúlyát. A beruházási tevékenység országos méretű mérséklése, a sajat lehetőségeink elsősorban a Költségvetési Üzem továbbfejlesztésével - bovitéso útján ezen a területen javulással számolunk. Az V. ötéves terv tapasztalatai, a várható ellátottsági színvonal es a meglévő feszültségek mérlegelése alapján, figyelemmel a Fővaros tanácsa fejlesztési koncepciójára, a Kerületi Pártértekozlet állásioglalásaira, a VI.ötéves terv főbb céljait, a kiemelt feladatok sorrend;]ot az alcibbi_ak szerint javasoljuk meghatározni. 1. / A lakásopités, ezen belül a telepszerű lakásépítés tovább folytatása. A telepszerű lakásépítés komplexitását a vonalas járulekok terén az igényeknek megfelelően teljeskörüon, mig a folépitményi cs kapcsolódó létesítményeket a nélkülözhetetlen alapellátási szükségleteknek mogíelelő mértékben - az egész kerület alapellátottságát figyelembe véve - uifferencialtan kell biztosítani, 2. / Az egészségügyi alapellátás és a járóbeteg ellátás javitúsa. 3. / Az általános iskolai oktatás feltotoleinek biztosítása és a napközis ellátásban részesülők számúnak és arányának emelése. A./ Az intézményi es felújítási elmaradás csökkentese. A VI. ötéves tervidőszakban a Fővárosi 'tanács fejlesztéseire - az előzetes számítások szerint - rendelkezésre álló anyagi eszközök kerületünk további fejlődését is biztosítják, és lehetőve teszik a főrávosi átlagellátottsági színvonalhoz történő további közelitest. j U-Z ...................................... i . _ ____.____________-____.__ __._.________________________ 1—1 - -