Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.23.a/4)
1975-08-21
ik- 9 -Tanári karunk általában stabil, politikailag képzett,^ a társadalmunkban végbemenő eseményeket, folyamatokat értik, és azokat jó politikai érzékkel adják tovább. Bizonyltja ezt az a tény is, hogy eddig 3 tanárunkat bízták meg a szakosító tagozaton oktatói munkával. Ezévben egy tanári változás lesz a politikai gazdaságtan szakcsoportban. ^ Tárg.vi feltételek. Az előadásokat a hallgatóknak egy helyen, a XVIIl./7-es pártkörzet előadótermében tartjuk. A XVIII,kerületi hallgatók a szemináriumokat a Steinmetz Miklós gimnáziumban; a XIX.kerületiek a Vörös Csillag Művelődési Házban tartják. A szakcsoport vezetők más napon tartják saját osztályfoglalkozósukat, hogy - a tagozat vezetőjével együtt- ellenőrizhessék a többi csoport munkáját. A tanuláshoz mindhárom.helyen sikerült megfelelő körülményeket biztosítani, nehezíti azonban a kapcsolat tartását az osztályokkal és a tanárokkal az a tény, hogy egyidőben>két - három helyen folyik oktatás, időben nem lehet megoldani a rendszeres ellenőrzést. r A tananyagot, tematikát, a kötelező irodalomgyüjteményt a Kossuth Könyvkiadó rendelésünk alapján minden évben már augusztus hónapban megküldi részünkre, igy a hallgatók már a beiratkozáskor kézbekapjék a tanuláshoz szükséges anyagokat. Ebben a tanévben kísérleti jelleggel bevezetjük az előadásokon a szemléltető eszközök használatát, ehhez a XVIII. kerületi Pártbizottság Oktató Házának felszerelését fogjuk használni, A III.évfolyamon a témák kapcsán munkásmozgalmi kiállítást fogunk megtekinteni a hallgatókkal. tfí? _________— _______________________________------— ------------- - - - - - — -! ■ i