Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.23.a/4)
1970-02-05
! , f . 1 - 2 -E harc szerves részének tartotta a forradalmi elmélet állandó továbbfejlesztését. A leninizraus követrezetes harcban jött létre, edződött meg és terjedt el nemzetközi méretekben. A három orosz forradalom, a nemzetközi munkásmozgalom harci tapasztalatait általánositva, Lenin elévülhetetlen érdemeket szerzett a kommunista mozgalom stratégiájának es taktikájának kidolgozásában. Munkássága rendkívüli hatást gyakorolt ' minden ország munkásmozgalmára, s uj lendületet adott egyben az elnyomott gyarmati és félgyarmati népek felszabadító harcának is. Világtörténelmi alkotásában az emberiség egyetemes ünnepét köszönti. Eszméiből meritünk erőt és lelkesedést. Az előkészítő munkában biztosítsunk kiemelt jelentőséget a következő főbb lenini gondolatoknak: 1./ Lenin a marxizmus és korának tanulmányozása alapján arra a megállapitásra jutott, hogy a munkások harca felszabadításukért uj tipusu pártot igényel. Megteremtette a bolsevik -pártot. A párton belül a legszélesebb demokrácia hive volt, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ennek a. demokráciának fegyelmezett, összehangolt cselekvési egységben kell realizálódnia, A párt történelmi feladatát csak szövetségeseivel együtt végezheti el. A pártról szóló tanításai ma is érvényesek, de nem kezelhetjük holt dogmaként. Egyrészt azért, mert a nemzetközi munkásmozgalomban az elmúlt években ismét vita tárgyává váltak. Másrészt azért, mert ahol a lenini elveket nem érvényesítik, a párt meggyengül. Tapasztalataink mindenben megerősítik, hogy a pártnak nem szabad elfeieumoznio a pártélet lenini normáiról. 1 €P 2./ Lenin magáévá tette Marx-Enuels ama felismerését, hogy a proletáriátusnak a hatalmat kell megragadnia. Csak annak birtokában épitheti fel a szocialista társadalmat. A forradalomról és az államról szóló elemzései segítenek a jelenkori forradalmi mozgalom kérdéseinek megértésében is. A szocialista forradalom nem egy aktus, hanem történelmi folya- i mát. Harc a hatalomért, a hatalom birtokában a munkásősz ily szövetségeseivel harcol az osztálynólküli társadalom felépítéséért. A leninizmus az imperializmus és a proletárforradalom marxizmusa, és tartalmazza az osztálynéIldiii társadalom felépítésének elvét. Lenin nagy jelentőséget tulajdonított a proletárdiktatúrának. Hangsúlyozta: a Lroletárdiktatura nem önkényuralom, hanem an- I nak elismerése, hogy csakis a munkásosztály képes a modern társadalom vezetésére. A proletárdiktatúra a forradalomnak eszköze az osztálynélküli társadalom megteremtésére. A lenini állam elmélet revizonista vagy dogmatikus magyarázói éppen az : állam es a forradalom elméletének egységét nem ismerték el, l