Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.23.a/4)

1970-04-06

| f I f \ k - 9 -Ők maguk igénylik, hogy több tájékoztatást kapja­nak, mint amennyit a sajtó, Rádió, TV koz. Ilyen vonatkozásban sokat tesz az üzemi PB, neves előadó­kat hívnak meg az előadások megtartására, sokszor még tiszteletdijért is, ha másképpen nem megy. Köve­tendő ez továbbra is, hogy az elsősorban érintetettek­­, nél magasszintü legyen a tájékoztatás. Egyetértek Maróti elvtárssal abban, hogy az anyag tartalmazhatta volna a hatás kérdését. Ebből általa-* nos tapasztalatot is le tudtunk volna szűrni. Külön felhívnám a figyelmét a MALÉV Vtí-nek, - ezt magamnak külön meg is jegyeztem az anyagban - hogy mivel sok a fiatal, a KISZ szervezet tömegpolitikai munkáját a pártszervezet milyen módon segíti. Az 5. pontban, a feladatoknál, egyszer sem volt szó a KISZ politikai tevékenységét érint© kérdésekről. Az ágit.-prop. részlegnek ki kellene dolgoznia azt, hogy milyen módszerekkel kivánják javítani a tömegpo­litikai tevékenységet, különös tekintettel az ifjúság, a szakszervezet felé irányuló tevékenységet. A pártszervezetnek kulcskérdése, hogyan támaszkodhat ezen szervezetekre. Igaza van édor elvtársnak, nem lehet és nem szabad figyelmen kívül hagyni a fiatalokat. A pártszervezetnek óriási segítséget jelent, ha a megfelelő szemlélet ott rendben van. Javasolom; fogadja el az anyagot a VB azzal, hogy az 5. feladat-ponttal is egyetért, illetve ide kiegészítésként beleveszi a KISZ-szel kap­csolatos tömegpolitikai munka tevékenységé­nek fokozását. Szavatolnia kell a pártszer­vezetnek az önálló ifjúsági politikai rendez­vények megtartásának lehetőségét. A MALÉV PB - igénybevévo a mellette működő ágit.-prop. bizottságot - dolgozzon ki prog­ramot ezekre vonatkozóan, melyeket azután realizálni kell. Emellett a bevált módszereket színvonalában, tartalmában továbbra is javí­tani szükséges. VB Ujfalusi elv társ javaslatával egyetért, az anyagot a javaslatok szerint fogadja el. kmf t. /f/ ‘r . / /: iSj^alűsi Sándor;/ kér.PB.l.titkára. I ) ,

Next

/
Thumbnails
Contents