Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.23.a/4)

1969-10-16

- 7 -Középiskolákban a tanárok között n a Qők aránya, ami még csak emelkedni fog* Meg kell kedveltetni, szép lassan ezt a tantárgyat. Ha más szocialista országokat e tekintetben megnézzük, lényegesen job­ban állnak, mint mi, pl. a szovjetek, lengyelek. Elképzeléseinket vázolnám az iskolai honvédelmi okta­tás területén.- Ki szeretnénk alakitani az iskolákban, a ta­nulók körében segédoktatói hálózatot, amely a tantárgyat vezető tanárt segítetté* /KISZ Ifjú Gárdára épülne/.- Szervezeti helyzetünket illetően, amit Ujfalusi — elvtárs is felvetett, 1970-re vonatkozóan, az ütemet gyorsítani kellett. A kerületben a jelen­legi állapot inkább útkeresés, mint aktiv tevé­kenység.- A Honvédelmi Törvényben várható változások maga után fogja vonni azt, hogy az MHSZ állami fela­datot végez és ehhez kell a megfelelő felkészült­séget a kerületben megteremteni* Nem úgy gondoljuk megoldani a honvédelmi felké­szültséget, hogy a merev, kötelező jelleg dombo­rodjon ki, hanem olyan módszerek kialakítására van szükség, amely az emberek érdekvédelmét szol­gálja. Ujfalu3i elvtárs összefoglalója: Javasolnám, a VB fogadja el az Írásos anyagot, a vitában elhangzottakkal kiegészítve. Felvetném, hogy ehhez a kérdéshez Mészáros elv­­társ igen mereven áll hozzá. Mire gondolok itt? A vitában elhangzottak olyan felvetések, észrevé­telek, amelyeket Mészáros elvtársnak az anyagba bele kellett volna vennie. A jövőt illetően, kér­jük ezt figyelembe venni. A felelősség elsősorban rá hárul. Megítélésünk szerint a fendokat ismeri, tehát jobb, elemzőbb képet kellett volna adnia a kerületi MHSZ munkáról. Próbált is itt-ott reális képet nyújtani. Az elmúlt időszakhoz képest van változás, de csak beindulásról beszélhetünk. Megfe­lelő alapról indulva, a munkát tartalmi vonatkozá­sában jobban össze kell hangolni és igyekezni előbb­relépni. Ehhez szükséges, hogy a társadalmi szervek az elfogadott akció-programot, mely összehangolt programból áll, végrehajtsák és ennek szellemében munkálkodjanak. Ilyen vonatkozásban igaz, hogy az MHSZ munkáját az összes társadalmi szervek aktív tevékenysége támogatja, biztosítja, a bevált, közös akciókat igyekezzenek inegvalós itani. II * »

Next

/
Thumbnails
Contents