Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.23.a/4)

1964-11-26

- 10 -kedések révén a szállítás és a bálaraktár területén konoly dog­­takarltdst tudtunk elérni a túlórák és a készenléti díjazás területén. Az idén sikerült elérnünk először, hogy a Műszaki Osztály ma már a Balatonlellei Gyermeküdülő évi munkálataival kapcsolat­ban közölte a szükséges anyagigénylést. Ez tervszerű'munkát fog biztosítani az e területen dolgozók, részére. A kulturház építésével kapcsolatban a szervezés területén ugyan­­osak kivettük részünket, és ez is hozzájárult ahhoz, hogy a no­vember 7-i ünnepséget meg tudtuk tartani. Munkánkban uj módszerként bevezettük, hogy a Műszaki Gazdasági ^ Bizottság egyes tagjai között - instruktor! módszer alapján - felosztottuk az egyes alapszervekét. Ettől a módszertől azt várjuk, hogy jobban tudunk tájékozódni az alapszervekben folyó napi munkáról. Bevezettük azt a módszert, hogy a leglényegesebb területeken, regie-mühely, TMK, stb. folyó termelési tanácskozásokon az anyagbeszerzés dolgozói is rósztvesznok, akik a fölmerülő prob­lémák legnagyobb részére azonnal választ tudnak adni, s ez - né;; abban az esetben is, ha nem teljesen megnyugtató az adott vá­lasz - feltétlenül jó hatással van a munkamenetre. Az átszervezés, óta elért vállalati eredmények is bizonyítják, hogy a párt gazdasági szervező munkája nagymértékben éreztette hatását. A fenti munkákhoz komoly segítséget ad a többfrontos agitáció, melynek egyik fő részese újságunk, a iJF óné munkásI:. Napirenden tartja a legfontosabb és legjelentősebb kérdéseket, melyek akár a nunkaverscnnyel, akár munkaszervezési vagy a Vég­rehajtó Bizottságban letárgyalt kérdésekkel foglalkozik. Összefoglalva: a pártszervezet fő tennivaló jóinak az elmúlt idő­szakban "a termelési propagandát tartotta. Ennek eredményének tudjuk be többek között a Pamut-fonóipari Vállalat 1964. III.n. évében elért gazdasági eredményeit is a termelékenység állandó és fokozott növekedésével együtt. Ebben az eredményben termé­szetesen szerepe van a munkavorseny mozgalomnak, melynek ma már teljes egészében a vő,Halat minden gyárában a szakszervezet a gazdája, és a Termelési Bizottságokon kér ess tül a KISZ-szcl kar­öltve jól iróinyltja ezt a munkát. Bizonyíték erre a szooialista óimért küzdő üzemrészek számszerű növekedése, a szocialista brigádok és szocialista cinért küzdő brigádok elért eredményei. A termelésben és a nunknvorsonybon résztvevők dol;;a 1964-ben Íren nehéz. Elmondható ez különösen a Központi Gyárban. A rend­kívül nagy létszámhiány ma már a Központi Gyárban szinte nyo­masztóan lép fel. Ennek ellenerő a politikai munka sogi boügovol ‘aJW' jL I ' *- - ...................— --------------------------------------------------— ■ ..............................................— — '

Next

/
Thumbnails
Contents