Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.23.a/4)
1963-02-21
l f < - 3 -I ' * I Regős elvtára kérdésére: A másik anyagot, az abban lévő feladatokat i úgy gondoltuk, felhasználnánk arra, hogy a 8. kongresszus anyagat ismertessük. Nem célja a programnak a problémák felvetese. Ez alkalommal csak azt szerettük volna, hogy tájékoztassuk az elvtarsakat. Tudomásom szerint a határidő szerint rögzített feladatok végre lettek hajtva, A helyi öntevékeny csoportok támogatasarol nem irtunk az anyagban. Ezzel kapcsolatban nagyon sok a probléma. Nagyon sok pénzt emésztenek fel. Vannak kezdemenyezesek, de mint kerületi színjátszó csoport, közel sem olyanok, hogy jónak mondhatnánk és nem is igénylik ezeket. Józsa elvtars kprdezte a szakmaközi^ Bizottság résztvételéto Ez abból adodótt, hogy a vezetője hosszú idő óta beteg és nem tudnak úgy funkcionálni, mint kellene, Bako3 elvtárs kérdésére: Meg kell mondani, hág úgy vesszük, hogy fejlődésében nézzük, nálunk is van javulás annak ellenere, hogy az Imrei kultúrotthon a fenti követelményeknek nem felel meg, akkor azt mondanám, hogy ahhoz az állapothoz képest amilyen azelőtt volt, ma jól néz ki. Ha azt nézem, hogy az ottani TIT előadások tartalmasak, stb. Ha azt nézem, hogy hogy állunk jelen pillanatban, azt kell mondanom, hogy nagyon siralmasan. A Rózsat most tatarozzak, x'' de igy sem fog megfelelni a követelményeknek. Annak idejen amikor a Fórum mozit kezdték bontani, akkor forszíroztam a Budapesti P.B.nél, hogy jó lenne ha egy kulturális kombinátot epitenenk helyette. Nem megoldott a kerületben a kulturális intézmények helyzete,, rendje stb. Jelenlegi körülmények között az igényeket megközelítően sem elégíti ki. Vita; Bakos elvtársi Kérem, hogy a kulturális munkával foglalkozó elvtársak érze Keltessék a hozzászólásaikban, hogy milyen tapasztalataik vannak, mit kell csinálni, hogy ez a munka jobban menjen. Muharos elvtárs: Az első amit szeretnék a vitában élesen megvilágítva látni, 'Hogy ez a folyamat a szervezetlenségből a szervezettségbe milyen buktatókkal, nehézségekkel megy előre. Mi úgy latjuk, hogy országos szinten sem tudjuk ezt megoldani. Vannak olyan problémák, hogy az ut amelyen járunk helyes és jo irányban haladunk-e. Ezt csak úgy tudjuk meg, ha látjuk, hogy itt is milyen problémák vannak. Egy-két problémát szeretnék elmondani, amivel mi küzdünk. Ennek a dolognak a tevékenysége az iskolai évvel van összefüggésben. A másik része az januártól decemberig húzódik. Tehat amikor szeptemberben készíteni kell az egész évre szóló programot, akkor nincs országos irányelv egész évre, A kérdésből is éreztem, hogy van itt is ilyen probléma, ezért kerdezem, hogy tudjuk, hogyan hangoljuk ezt össze. A másik ami foglalkoztat en&em. hogy e tervek nem^tervezhetők úgy mint az iparban, 1959-tól 1962-ig nagyot léptünk előre, de ma még az elvi célkitűzéseket nem sikerült megoldani, Az általános műveltség emelése területen úgy latjuk szepek az eredmények. Az esti iskola tananyaga gyakorlatilag azonos a gyermekekével. Tehát ha mi a felnőtt lakosság iskolai műveltségének szintjét akarjuk növelni, akkor speciális lehetőségeket kell alkalmaznunk a jövőben. A szakműveltség emelese térén úgy latjuk, hogy az üzemek igazgatóinak a szerepét kell keresnünk, hogy mennyire veszik igénybe ezt a tevékenységet. Egymás mellett halad a kérdés, egyik a másiknak szerves részé, termelési tényezőnek értékelik-e. Vagy az Ízlés kialakítása. A hivatásos művészetek segitik-e. Egyáltalán hozzá tudunk e jutni, ha igen jo irányban segit-e vagy pedig visszadob bennünket. Vé^ül az erkölcsi probléma kérdésében, A szocialista erkölcs kialakítása érdekeben mennyire vesszük igénybe a Bíróság, Ügyészség, Rendőrség tapasztalatait. Feltárják-e a problémát ami miatt keletkeztek a különböző ügyek. Tehát, hogy a tudat fejlődését a szocialista erkölcs tekinteteben / I I _______________________H____________________________ 1 1 tx