Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.23.a/4)

1963-03-07

I f 1 ‘ v ' I- 2 -A fizetők' százalékának emelkedése azt mutatja, hogy párttagságunk tulnybmó többsége fegyelmezetten eleget tesz a Szervezeti Szabály­zatban előirt kötelességének és rendszeresen fizeti tagdiját. Ehhez hozzájárul az is, hogy a pártszervezetek vezetősége már nem tekinti kevésbé fontosnak a tagdíjfizetéssel való törődést, mint a többi pártmunkával való foglalkozást. Emelkedett az egy főre eső átlagtagdij is. mely az összesített évi adatok alapján 25,41 Ft, 31 fillérrel jobb, mint az 1961, évi átlag. Ez alapján látható, hogy tagdíjbevételünk emelkedése nem egyedül a taglétszám növekedéséből ered, mert emelkedett az egyes tagra eső befizetett ösazeg is* Üzemeink közül emelkedett az átlagtagdij, a Kistextben, Kőolajban, Épitőgépgyárban és egy-két kisebb pártszervezetben. Pártszerveze­tűink gondosan ellenőrizik azt. hogy tagjaik a jövedelmük alapján fizessék tagdijukat, vagyis azt, hogy eleget tesznek-e a Szervezed. Szabályzatban előirt kötelezettségüknek* Elenyészően kovés azon tagoknak száma, akik valamilyen ok folytán kevesebb tagdijat fizetnek, mint ami részükre elő van irva,. December hóban hét tag 110 Ft-al felül fizette, kilenc tag pedig 97 Ft-al alul fizette tagdiját. Ezek általában kategória-határ esetéből adódnak, vagyis keresetük 2—3 Ft-al haladja túl a kate­gória határát. Elvétve találkozunk olyan hibákkal, hogy az elő­­lépést nem veszik figyelembe és továbbra is az előző fizetés alapján fizetnek tagdijat, holott eggyel magasabb kategóriába ke­rültek, Az ilyen hibák általában a gazdasági felelősök felületes munkája következtében fordulnak elő. Ilyen volt a B.M. piu-tszer­­vozeténél, ahol többször észrevételeztük amig korrigálták a hiá­nyosságokat. A tagdijmunka javitása érdekében négy alkalommal értekezletet tar*­­tottunk a gazdasági felelős elvtárs.ak részérej amikor értékeltük a munkájukat és megbeszéltük a hiányosságokat. Az év során a tagdijmunkában szerzett tapasztalatok az 1963 évi költségvetésünk készitésénél már figyelembe vettük és feszítettebb bevételi előirányzatot terveztünk* Kiadások. Bérjellegű költségek. 1962, évi 1962 évi előirányzat tényszámok A^aPbér 623i100,- Ft. 618í405,30 Ft, Pótlékok 39*500,- " 39í487,80 " Tulmunkadlj 1;600,- " 2;385,61 " Alkalmi m, dijak 4í200,- " 3í690, - " Körzeti takarítók bére 38.500,- " 39,026,66 " Illetmények közterhei • 70,700.- » 70.32*5 97 M öfatóaonf költs,:‘si;k 777.600 Ft. 775.321,34 Ft. , J - -­­u 10

Next

/
Thumbnails
Contents