Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.23.a/4)
1962-09-25
I >w#wm***u0** - -■ ^**»*~~ $ ! i T « l » 29 -lalkozás, moly a párt önki vülick megbecsülését és a párt feléjük áradó bizalmát jelenti * Továbbra is az a feladatunk, hogy a* leg-rnagyobb figyolemmol foglalkozzunk az emberek ügyeinek, panaszainak, kérdéseinek elintézésével, mert ez az apró munka sok millió láthatatlan szállal köti össze a pártot a dolgozó tömegekkel. A szocialista államunk továbbfejlesztésében fontos szerepe van a szoc. demokratizmus széleskörű kibontakoztatásónak0 Ennek fontos követelménye, hogy a lakosság mind szélesebb rétege kapcsolódjon be közvetlenül is a közügyek intézésébe, A helyi tanács mint államhatalmi szerv és egyben mint a legátfogóbb tömegszervezet is, f . eredményesen valósit ja meg feladatát. A lakosságot közvetlenül érintő kérdéseket - a társadalmi érdekek és a szakszerűség betartásával - a lakosság közvetlen résztvátelével dönti el. Bizonyltja ezt, hogy 22 albizottságban a tanácstagokon felül 413.társadalmi aktíva vesz részt az állami feladatok végrehajtásában. A tanács tömegbázisának kiszélcsitését legteljesebb mértékben a lakóbizottságok utján tudja megvalósítani. Ez a hálózat felszabadulásunktól kezdődően folyamatosan fejlődő tendenciát mutat. Növelő, politikai tevékenysége a lakosság körében jelentős, E testületek nevelik a lakosságot a_szocialista együttélés szabályainak megtartására9 a. társadalmi tulajdon védelmére, a tisztaság és házirend szabályainak betartására és bizonyát vány-lciállitó - igazoló jogkörükben hatósági jellegű tevékenységet is fejtenek ki. Kerületünkben jelenleg 1368 lakóbizottsági tag dolgozik, s a lakosság öntevékeny kezdeményezésére e hálózat az utplsó két esztendőben 468 gyermek lakóbizottsági taggal bővültc A félfogadáson túl a tanácstagi fogadóórák és az aktívák személyes megkeresése utján - egyre többen a kerület lakéi közül mondják el véleményüket, javaslataikat, A tapasztalat az, hogy bizalommal kor esik fel a tanács vezetőit és sokféle ügyben kérnek segítsék .•L , Az 1962-es tavaszi tanácstagi beszámolókon 917 közérdekű kérdés hangzott el, amelyben javaslatot, észrevételt tesznek0 Ezek - figyelembevételével készül': k a tervek és ezek megvalósulása teszi szebbé., kulturáltabbá kerületünk lakóinak, dolgozóinak életét. 1 ' ex