Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.23.a/4)

1960-12-06

T ^ V 4ts*tim**B* -v' »­­%-*w ^ i 4 S 7 2 | f - 3 -van olyan dolgokra, amit nem szabad tekintetbe vennie. Csak egy véleménye lehet, ami a Párt ügyét ott előbbre viszi az füzemben. Az mellett ki kell állnia és körömszakadtáig harcolni erte. Szűn­jön meg a bizonytalanság# Tehát az elkövetkezendő időszakban csak ez az egy lehetősége van# Keménynek kell lennie, persze nem ember­telennek. A vezetőségi ülésekre meg kell hivni az igazgatót, a KISZ titkárt, az Ü,B. elnököt is a jövőben. Varga elvtars pedig próbálja végig gondolni az itt elhangzottakat, és úgy gondolom, hogy revidiálni fogja álláspontját. Sziklai elvtárs: Varga elvtárs azt mondta, hogy majd az-idő őt 1 igazolja. Ha valóban van olyan véleménye, hogy a Párt V.B. nem megfelelő határozatot hozott, azt nem ig^_kellett volna felvetnie, ennek is megvannak a maga partszerü formái. Van felsőbb^szerv, ahová fordulhat ha nem ért egyet a l.B. határozatával, n V.B. lényégében segítséget szeretne nyújtani, hogy olyan befolyásra tegyen szert az üzemben, amelyre szüksége lenne egy regi elvtars­­nak. Ismétlem, ha úgy látja, hogy a V.B. nem megfelelő döntést hozott, akkor ne azt válassza, hogy össze dugja a fejet egyes embe­rekkel, hanem forduljon a felsőbb pártszerv felé. De az az érzésem, hogy ha-jól átgondolja a dolgokat, egyet fog érteni a V.B. határo­zatával. Lévai elvtárs: Elnézést kérek, hogy részese voltam annak, hogy fog­lalkoznia kellett velünk a V.B.-nek és én csak'azt mondhatom, hogy a továbbiakban eleget fogok tenni a bizalomnak. Kazinczy elvtárs: Nem a Varga elvtárs volt aki kezdeményezte a lemondás aláírását, az aki visszalépett proponálta a lemondást. Én ettől függetlenül, ha pártmunkát kapok elvégzem úgy mint eddig és elmondom véleményemet továbbra is. Hibát követtünk el, hogy ilyen módon mondtunk le. Ujfalusi elvtárs: Kevés pártszervezetünk van, ahol a titkár ilyen határozatlan lenne és ezen változtatnia kell Lévai elvtársnak az elkövetkezendő 6 hónapban. Határozottan kell^kiállnia és az egész párttagságot arra mozgósítani, hogy ott ne kétféle párttagság le­gyen, most már végre fel kell számolni azt a lehetetlen állapotot, ami az üzemben van. Mi is erélyesen fogunk fellépni a jövőben és az a véleményem, hogy a felsőbb szervek azért marasztalnak majd el minket, mert'liberálisak voltunk ebben a kérdésben. A két elvtárs nagyon sokat tud tenni annak érdekében, hogy a dolgok rendeződjenek az üzemben, annak ellenére, hogy nem lesznek tagjai a vezetőségnek. A lemondásukat nem fogadta el a V.B., hanem visszahívta a vezetőségi tagok közül# Varga elvtárs: Minden üzemben bevezettük a normát, csak a tüző­­teremben nem,” mert nem volt lehetőség rá azért, mert sok ember beállítására lett'volna szükség. Ez megint olyan dolog, amivel nem tudok egyetérteni. Az a véleményei?, hogy a gépállitók 3o%-ig sin­csenek leterhelve# De amikor én ezt felhozom, rosszakaratúnak néz­nek, ezért a V#B.-re bizom, hogy mondjon véleményt ebben a kérdés­ben# Ujfalusi elvtárs: Mi nem megyünk bele ebbe a vitába# A V.B. felül­vizsgálja az összes tizem normarendezéssel kapcsolatos kérdéseit, és utána megbeszéljük, hogy mivel nem értünk egyet# Akkor majd meg­nézzük ezt a kérdést is, folyamatosan eljutunk oda is. Lf’*\ ______

Next

/
Thumbnails
Contents