Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.23.a/4)
1957-10-07
| *”j l A reprezentációra vonatkozóan: ennyi összeget feltétlenül fenn keli tartani, nogy azoknak az elvtárBaknak, akik naponta hosszabb iáéig dolgoznak egy-egy fekete és cigaretta jusson. A tagielvótellel kapcsolatban: szerintem a jelentésben szerepló szám a taglétszám-emelést illetően - reális. Véleményem szerint inkább a progresszivitást kellene mindenhol érvényesíteni. Javasolom, hogy a P.V.B. félévenként egyszer foglalkozzon a gazdasági osztály munkájával, mégpedig a félévet követő első tárgyhónapban. Részben azért hogy ellenőrizzük a költségfelhasználóst, részben pedig azért, hogy ha a gazdasági osztálynak problémái vannak, segíteni tudjunk. ' Kuti elvtárs: Én a költségvetést úgy ahogy elő van terjesztve elfogadom és jónak tartom. Latyak elvtárs: Én is elfogadom a költségvetést azzal, hogy a könyvtárfejlesztésre tervezett összeget emelni kell. á-dkner elvtárs: Én is elfogadom a költségvetést, és semmi képpen sem javaslom a kiadásokra tervezett összeg csökkentését. Ujfalusi elvtárs: Nekem az a véleményem, hogy Bérces elvtárs igyekezett a realitás alapján tervezni a költségvetést. Abban azonoan igazuk van az elvtársaknak, hogy bővebben kellett volna indokolni a betervezéseket. Erűnek ellenére az elvtársak többsége elfogadta a oeterjesztést. Én azon a nézeten vagyok, hogy egy-két helyen lehet változtatni. Pl. a dologi kiadásoknál. Javaslom, hogy az egyik motorkerékpárt adjuk le. Helyesnek tartom Havas elvtárs javaslatát, hogy a jövőévi kiadásokat csökkentsük olymódon, is, hogy amit lehet, az idén hajtsunk végre. Ami a prop. költségek felhasználását illeti: mi is hibásak vagyunk abban, hogy nem néztünk utárrna, hogy a szükséges dolgokat az Ágit.Prop.Oszt. megvásárolja. C'A bevétellel kapcsolatban: megmondom őszintén én a jövő év végére 22oo főre száraitok. Lehet hogy túl optimista vagyok. Javasolom, a V.B. úgy fogadja el a költségvetést, hogy Bérces elvtárs a vi^ta alapján azt dolgozza át: a kiadást,- mit reálisan lehet - csökkenteni, ugyanakkor a bevételt pedig - figyelembevéve a progresszivitást és a taglétszámemelkedést - 12-15ooo Pt-al megemelni. Az üzemi költségvetés/ekre vonatkozóan: javasolom,hogy Bérces.elvtárs foglalkozzon e téren az alapszervezetekkel, és okt. végén tájékoztassa a V.B.-ot az üzemek, különösen a nagyüzemek költségvetéséről. Amit még fel szeretnék vetni: mi tervbe vettük egy munkásklub felállítását. Ez azonban csak akkor valósulhat meg, ha az I. körzet visszakapja a helyiségét, és akkor ott egyúttal munkásklubot is be tudnánk rendezni. Kapunk erre külön póthitelt? , j Havas elvtárs: Igen. Ujfalusi elvtárs: Az a javaslatom, hogy a V.B. bizza meg Lakner elvtársat, hogy minél előbb segítsen a körzetekből a lakókat kihelyezni, annál is inkább, mert a pártnak vas egy olyan határozata, hogy a párt legkésőbb nov. végéig szerezze vissza azt a vagyont, amit az ellenforradalom alatt elvettek tőle. Itt főleg a helyiságekrőlvvan szó. Ur'_________________________________________________________________.. . -jűÉ ' r ' a ' -