Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.23.a/3)
1989-04-24
! i f _2. Az MSZMP határozza meg önmagát. Az így kialakított ideológiai, politikai kritériumok jelentsék a platformszabadság határait, és nem "általában az érvényes pártprogram, a kongresszusi határozatok és a hatályos szervezeti szabályzat". . . így ezen dokumentumok részbeni vagy egészbeni időszerűtlensége esetén a módosításuk kezdeményezésére platformok alakulhatnak. ^ A kisebbségben maradt testületi tagokra se fogalmazódjon meg szigorúbb követelmény a különvélemény fenntartásával kapcsolatban, mint általában a páti tagjaira vonatkozóan. Csak így érvényesíthető majd a testületben hozott közös döntésért az egyéni felelősség. Az egyéni vagy csoportos kezdeményezések kötelező tárgyalására vonatkozó taglétszám 25 %-os meghatározását jónak tartjuk. A pártszavazás intézményének bevezetését támogatjuk. A Kongresszus összehívás l sának, a KB testületi megújításának kezdeményezését külön kell szabályozni. (Ezekben a kérdésekben lehet pl. alkalmazni a pártszavazást.) Vitás, pártszerűtlenséget, fegyelmezetlenséget felvető megnyilvánulások elbírálására "állandó független szerv" működtetését nem javasoljukHa az MSZMP önazonosítását elvégzi, akkor azokhoz a kritériumokhoz fogja mérni a platform, vagy a párttag magatartását az illetékes pártszervezet. Ilyenformán a maifegyelmi bizoittságok működtetésének nincs valódi alapja. Egyes konkrét ügyek kivizsgálásra a párttagság, testület saját soraiból válasszon ad-hoc_bizotl-_ sápot. Összességében a pártdemokrácia kiszélesítését célzó platformszabadság jo lehetőség a politizáló párttá váláshoz. Ugyanakkor a párt mai felépítéséből, irányításából származó hatások fékezhetik, deformálhatják azt. Külön figyelmet kell fordítani az irányító szerveknek, vezetőknek a platformok kezelésére, hogy a pártot indokolatlan "sérülések" ne érjék. i Összeállította: Kas Vendel I (0