Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.23.a/3)

1987-01-31

Tapasztalataink szerint a KB. és a Pol. Biz. határozatok feldolgozása többnyire formális. Nem keresik, esetenként nem is találják bennük sajat feladataikat. így a. 'feldolgo­zás” gyakorta felolvasás és nem önálló munkával elkészített adaptáció. Nem csoda, hogy igy nem érzik sajátjuknak a fela­datokat, sem a végrehajtást. A pértszervezeti munka gyengeségeinek okaként jelölik meg a közéleti tevékenység hiányát. Változó módon iteli meg a kör­nyezet, a munkahelyi közösség a közéleti tevékenységet. Kiis­merése nagy mértékben függ a helyi, illetve a felsőbb politikai Ó3 gazdasági vezetéstől, de a végzett munka szinvonalatol, ered­ményességétől is. A munkahelyen kívül végzett társadalmi, közéleti tevékenység elismerése még kevésbé megoldott. Elvétve,de találkozunk olyan munkahellyel, ahol kifejezetten ellenségesen viselkedik a közös­ség a munkaidőben társadalmi munkát végzőkkel szemben. Ennek feloldását a helyi közösségeknek kell megvizsgálniuk, hogy - a munkaidőalap védelme érdekében, - melyek azok a társadalmi meg­bízatások amik munkaidőben, s mélyek azok, amelyek az után is végezhetők. Ebben ismét csak a pártszervezetek példamutató kezdeményezé­se hozhat eredményt. Tisztában kell lenni azzal, hogy az emberek munka és szabadide- i jét egyaránt tisztelni kell és csakis értelmes célok érdekeben érdemes mozgósítani. Ma ez a rnozgositás nem mindenkihez ér el., kevesebbekhez, mint szeretnénk, Ó3 ami az arányosabb teherviselést lehetővé tenné. A társadalmi munkamegosztás egyenletesebbé tételét a közösségek szerepének fokozásával érhetjük el. Általános tapasztalat, hogy a pártonkivüliek figyelemmel kisérik a párttagok minden irányú munkáját, megnyilvánulásait, és a jó munkahelyi közösségekben van is tekintélyük, Ezzel együtt sajnos vannak olyan párttagok, akiknek munkája, életvitele nem párttag­hoz méltó. ______K> _____ II '

Next

/
Thumbnails
Contents