Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.23.a/3)
1983-05-04
Kerületünk az elmúlt három évben nagy fejlődésen ment keresztül. A lakosság életkörülményei javultak,, felépült 6^5,3,.laká^„^Q_ általános iskolai tanterem, 800 óvodai férőhely,, 5600 m ,-nyi kereskedelmi szolgáltató egység,, a tömegközlekedés feltételei lényegesen .javultak. Lakosságunk, dolgozóink elismerőleg nyugtázzák eredményeinket, de felvetik egy-egy terület gondját, a fejlődés ellentmondásait, a meglévő egyenlőtlenségeket es jogos bírálattal is élnek,megoldást kérve számos kérdésben. A XVTII. kerületben a politikai hangulat alapvetően kiegyensúlyozott. A nemzetközi élet feszültségei, a világgazdasági válság és ennek számunkra kedvezőtlen hatásai, a szocialista országok gondjai, saját belső nehézségeink fokozott mértékben foglalkoztatják az embereket. Érzékenyebben és szélsőségesebben reagálnak egyes jelenségekre, a vélemények differenoiáltabbak. Ebben lényeges szerepet játszik az adott munkahely gazdasági helyzete és a lakókörzeti körülmények is. A közvéleményben megnyilvánuló valós gondokkal a politikai munkának szembe kell nézni, megoldásukra kell törekedni, javitva felvilágositó, meggyőző munkánkat. Agitációa és propaganda munkánk a gyorsan változó feltételekkel ás az ui követelményekkel igyekezett lépést tartani, szamosjxj forma bevezetésével feladatait megoldani. Néhány kérdésben azonban deffenzivába kerültünk, illetve késve vagy hiányosan reagáltunk. Az agitációban és propagandában, a mindennapi politikai munkánkban tudatosítanunk kell, hogy gondjaink közepette is vannak jelentős eredményeink és távlataink. Erősiteni kell a személyes felelősségérzetet és a cselekvő azonosulást ezért a távlatért. Politikai irányitó, szervező munkánk során törekedtünk a gazdaságpolitikai, kerületfejlesztési, ideológiai, szervezési tevékenység, a párttagság cselekvési egysége továbbfejlesztésére, erősítésére. A kerületi Pártbizottság testületéi, a munkabizottságok betöltik vezető, szervező, ellenőrző szerepüket a kerület politikai életében. A testületi tagok aktivitása nőtt, a testületi ülésekre a nyilt, őszinte légkör jellemző. f ___________3^_____________ ____- 2 -