Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.23.a/3)

1981-10-27

i-wae* '• *—'*"** 1 :- 15 -Elemzésünket a Programnyilatkozat mar idezott reszenolc követ­kező gondolata szorint folytatjulc: "A fejlett szocialista társadalom építése olyan emberek munkáját igényli , akik társa­dalmi céljaink megvalósításában fegyelmezett jó munkájuk mel­lett a közügyokbői is kiveszik részüket, ismerik és megtartják a szocialista erkölcs normáit •»•"• A dolgozók idejük jelentős részét a munkahelyükön töltik, ezért a politikai közérzet és a közgondolkodás formálása szempontjá­ból sem mellékes kérdés: milyen körülmények között dolgoznak, s ezek a körülmények milyen bef olyást gyakorolnak gondolkodásuk­ra , közérzetükre. A munka nemcsak gazdasági szempontjából játszik kiemelkedő szere­pet , hanem ideológiai szempontból is: az emberek tudatának for­málásán keresztül. Az emberek munkahelyükön több vonatkozásban kapós oládnak a munkához. így pl:- az üzemben a termelői tevékenységnek,a vállalatoknál, intézményeknél az adott alaptevékenységnek a végzése során;- az adott munkahelyi szervezet irányításához, vagy beosztottként vagy vezetőként /vagy mind a két formában/;- az adott munkahelynek a szélesebb értelemben vett társadalmi-politikai környezethez való kapcsolódását biztosító társadalmi munkán keresztül.

Next

/
Thumbnails
Contents