Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.23.a/3)
1981-05-06
Mi teszi ezt lehetővé:- pártunk és kormányunk megkülönböztetett politikája szép fővárosunk irányába,- az MSZMP Budapesti Pártbizottsága hetvenes években hozott határozata, hogy a munkáslakta kerületek ellátási színvonalát fokozatosan emelni kell,- A fővárosi Tanács körültekintő egységes Budapest kialakítása ^ érdekében elfogadott, átgondolt fejlesztési terve,- V.ötéves tervünk eredményes teljesítése. Mindezek figyelembevétele mellett úgy érezzük, hogy a kerületi Pártbizottságtól, a Hazafias Népfront kerületi Bizottságától, a körzeti pártszervezetektől és a körzeti népfrontbizottságoktól kapott elvi és gyakorlati segítség alapján megfelelően tudtuk elkészíteni kerületünk VI,ötéves tervkoncepcióját. Ezért jelenthetem a pártbizottságnak, hogy az előterjesztett tervjavaslatunk a tervkoncepció valamennyi fontos célját reálisan megvalósítható programmá ötvözte, konkrét feladatok, előirányzatok alakjában hiánytalanul tarta-lmazza. Tisztába vagyunk azzal, hogy számos megoldásra váró gond van, O melynek megoldása csak megértő szándékkal halasztható későbbi időszakra. Ezért tervjavaslatunkban nem kivártunk: alternatív javaslatokkal élni, mert néhány felvetett, jogosnak Ítélhető feladat anyagi fedezetét megteremteni a szélesebb kerületi érdek miatt nem tudjuk. Többen szeretnék például,hogy Pestimrén líj művelődési otthon, a Kandó téri, Bokányi utcai iskolában tanuszoda épüljön, vagy kerületünk egyes részein jelentős gondot okozó talajvíz elvezetését nagyöt enni csatornaépítéssel oldjuk meg. Nem tudjuk megoldani azt sem, hogy a kerület útjai mind jóminőségü utak legyenek. Kb. 16 km. földutunk marad, és csak következetes erőfeszítéssel hosszabb távon tudjuk elérni, hogy az úttest mindkét oldalán szilárdburkolatú járda legyen. . ................................ /- 3 -