Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.23.a/3)
1978-01-11
A kerületi sajátosságok az iparban nem a területi, földrajzi jellegből adódnak, mivel a kerület elsősorban a főváros része és csak másodsorban "önálló" gazdaságpolitikai egység. Gazdálkodó egységeink feladatait döntően az ágazati, a fővárosi, illetve a nagyvállalati központok előirányzatai szerint kell kialakítani. Sajátosan kerületi feladatokat kell megoldanunk azonban a kerületfejlesztés területén, lakásépítés- és gazdálkodás, építőipari kivitelezés és ingatlankezelés, valamint a kerületi ellátás vonatkozásában. Az 1978. évi kerületi feladataink között kiemelt figyelmet kell fordítanunk az alábbi témákra:- a kerületi iparágak textilipari jellegéből adódóan a textilipara vállalataink, gyáraink helyzetére, perspektívájára, összefüggésben az ágazat és a főváros'7szelektív intenzív fejlesztési programjával,- a Pamutfonóipari Vállalat fonaltermelésének növelésére és korszerűsítésére, a varrócérna és kézimunkáiénál. igények kielégítésére, a konvertálható árualap bővítésére,.- a kerület iparának szelektív intenzív fejlesztésére, különös tekintettel a kerületi telephelyek helyzetére, valamint a kerületi ipartelepitésre,- a repülésirányítás és a ferihegyi repülőtér fejlesztésének I. ütemére,- a Budapesti Építő- és jElemgyártó. Szövetkezet lakásépitési feladatainak teljesítésére,- a kerületi gyermekintézményed - általános iskolák, óvodák, bölcsődék - beruházási programjainak realizalasara,- az állami lakótelepi lakásépítés és kapcsolódó létesítmények beruházására- a kerületi telepszerű muhkáslakásépitési akciók, tervek megváló si t á sára,- a mélyterületek vízrendezésére, A fenti kiemelt témára kívánjuk elsősorban, de nem kizárólagosan összpontositani a kerületi^szintű gazdaságpolitikai irányító, szervező és ellenőrző munkánkat.- 3 -81-