Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.23.a/3)

1972-11-10

- 3 -Úgy Ítélem meg, hogy a határozat legnagyobb jelentősége a figyelem ráirányítása a végrehajtásra, ne kerüljön le ez a téma a napirend­­rol. Nálunk nagy a hajlam a kampányfeladatokra. A tartalmi munka végre­hajtására vissza kell térni. Két témát emelnék ki,- Elsősorban nagy jelentősége van a pedagógus pártszervezetek munkájának. Van tennivaló, a kerületi PB szempontjából ez nagyjelentőségű.- Politikailag erősíteni kell a pártszervez beket. Bírálni kell, de nem általánosságban, mert a bírálat kedvét szegi az embereknek. A kerületi Pártbizottság apparátusa jól ismeri az iskolákat. Megál­­r\ lapítható, hogy egy kis segítség már jó légkört búd teremteni. ^Dön­tőnek ítélem meg az iskolai pártszervezetek munkájának indítását, tapasztalatom szerint a tantestület ^és az iskolai pártszervezet kon­strukciójának megteremtése nagyon lényeges; rendkívül nagyjelentő­ségű, hogy az összhangot úgy találjuk meg, hogy minden pedagógus megtalálja a maga feladatát. Varnak ugyan túlzások. Gyakorló szülő lévén magam is járok szülői értekezletekre. Saját megítélésem sze­rint rendkívül döntő, hogy az iskola igazgató párttag-e vagy párton­­kivüli. Szerinte ettől függ, hogy beremti meg az igazgató a kapcso­latát a szülőkkel, továbbá milyen az iskolai légkör stb. A határo­zat szellemének megteremtése az igazgatón múlik. Nagyon lényeges dolog, hogy Budapest egyik legnagyobb munkáskerüle­te vagyunk /az anyag is felhívja a figyelmet, hogy a kerületben 7j;ó-os a munkásarány/ és ez azt eredményezi, hogy mások a módszerek, melyet itt alkalmazni kell. Ez itt szinte osztályharc kérdése. Ké­rése a maga résziről is a felsőbb pártszervhez, hogy^forduljón a O Pártbizottság a Fővárosi Tanács felé, hogy a lehetőségen belül nyúl­janak egy-két belső kerület már megoldott beruházásaihoz. Nagyon egyetértek Tasnády elvtárssal is. Van bőven probléma a gyere­kekkel. Van bennük hajlamosság a kényelmességre, de probléma az iskolákban a tornaterein hiánya. Elszomorító távlat, hogy csak 198o-ra tudunk tervezni. Többet kellene, hogy a kerület elérjen az eddigi munkája alapján. Elvileg vetném fel, hogy ebben az 5 éves tervben is már többet tud a kerület saját erejéből felmutatni. Felhívom a figyelmet, nem lehet a kerület olyan türelmes, mint eddig volt. Ujfalusi elvtárs a beszá­molójában egy kissé féxez, ezt fel kellene oldani. Nem ismeretesek a lehetőségek, de a felsőbb szervnek figyelembe kellene vennie, hogyan lehetne átcsoportosítást: végrehajtani, a követelményeket is fokozni lehetne minden vonatkozásban. Ami az iskolai pártszervezeteket, a PB és az üzemek kapcsolatát il­leti. Nem szabad elhanyagolni sem anyagilag sem politikailag az "egy üzem, egy iskola" mozgalmat. A kapcsolatokat pontosítani kell. Meg Kell próbálni kerületi mértékben hasznosítani, az összefogást pedig növelni kell egységes értelmezéssel. r á |............................................................................. » ' t

Next

/
Thumbnails
Contents