Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.23.a/3)

1972-11-10

SYRINEK Elvtárs: Kéri a PB ülést, tegyék meg észrevételeiket, javaslataikat az anyaggal és az elhangzott kiegészítéssel kapcsolatban. Hozzászó la sok: 1. í'AüüiIiY EÍvtárs: Érdekes ás tanulságos volt Ujfalusi elvtárs tájékoztatója. Leszö­gezte - minden várakozás és ellentmondó híresztelés ellenére­mire nem lehet számítani. Kitűnt a beszámolóból az is, hogy nem azért hozták a határozatot, hogy 3 évig várjunk a végrehajtással, hanem, hogy azonnal cselekedjünk. Véleményem szerint két oldalról lehet megközelíteni kérdést, egyrészt a pedagógusok, másrészt a szülők szemszögéből nézve. Feladatunk mindkét oldalra kiosztani a tennivalókat. Az egységes értelmezés azt jelenti, először tenni, utána következ­het az, anyagiakban mi várható. A Tanács illetékesei letették azt, mire lesz szükség. A .Tervhivatal elnökének megnyilatkozásában sze­repelt reális számítások szerint mintegy 4o/ö-lcal lehet emelni az oktatásra eddig juthatott összegeket. Lehetséges, hogy ebből nem lehet mindazt megvalósítani, amelynek szükségességére Ujfalusi elvtárs rámutatótt.'Tény, hogy 5 év alact nem megy minden. Egyet lehet érteni azzal, hogy elsősorban az általános iskoládnál kell kezdeni a juttatást, mert az sürget legjoeban, hiszen itt dől el milyen alapot kap a tanulóifjúság a közép vagy felsőfokú oktatásban. Az általánosban dől el az alap. Szó volt itt 3 raillió­­ról, de országosan lehet ez 3o millió. Szükséges az elvárásokat a szülők felé is ismertetni. Jelenleg úgy néz ki, hogy lo évenként duplázódik az ismeretanyag. G-ondolni kell arra, hogy pl. a mi generációnk - akik 3o-4o évvel ezelőtt tanultunk - felé mi volt a követelmény és mi a mostani generáció felé. Ma más a tananyag struktúrája. A túlterhelés csökkenése ér­dekében sürgősen tenni kell valamit.A pedagógusoknak fontos szere­pük van e tekintetben. A hiányosságokat fel kell számolni. ürülök annak, hogy itt most elhangzott az órarendi túlterhelés kér­dése. 15 év óta sajnos erről nem esett szó. Kern lehet órarendet ott késziteni, ahol szakfelügyelő van, mert egyes napokon óriási a túlzsúfoltság;, pl. fizika, nyelvóra egymásután, stb. Állandóan felvetődő kérdés, hogyan legyen arányosan elosztva. Ez a tanár­nak a kötelező napi óraszám mellett még 4 óra pluszt is jelent. Fontos a tanár szemszögéből késziteni az órarendet. Javaslata:- igényelni a felsőbb szervek segít­ségét az órarendi túlterhelésed megoldásához.- A javaslatok közé belevenni, kérni a szülői munkaközösséged segítségét az iskolai feladatok megvalósításához. | 7 | i- 2 --------------------- -------------------------------------------------|------------------— ■

Next

/
Thumbnails
Contents