Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.23.a/3)
1971-05-27
I J- 20 -Én úgy érzem a demokratizmus szélositése sikerült, de a jelöltek mellett való politikai munka, agitáció nehez volt. Az elkövetkező időben a. képviselőnek, a képviselő jelölteknek vállalni kell azt, hogy saját munkaterületén válasszák meg a saját munkája alapján. Kern lehet az üzemekre hárítani az országgyűlési képviselők megválasztasat• Ez teher az üzemnek. Véleményem szerint a KlSz-esek nagyon sokat tettek. Egyik feladatuk az uj választókat köszöntették, erre a találkozóra szüleiket is meghívták. Nem mondom, hogy nem tehettek volna többet, de igyekeztek a megbízatásuknak mindenkor eleget termi« Az elkövetkezendő időszakban jobban kell a lakóterületi^munka egészéről gondoskodni. Pl. az uj lakótelepen az el szigetelődé s egyre jobban fokozódik. Ha mi ezt mód szemle;.., lélektanilag, különböző emberek bevonásával akarjuk megfogni, akkor a kommunista frakció jó módszer lehet. Az én véleményem is az, hogy az üzemek tevékenység t az elmúlt időszakban el kell ismerni, és nem pedig megróni,_A választási munkák sikeréhez az üzemi PB-ok tevékenysége is hozzájárult. Mi csak önkritikázunk, a felsőbb szervek pedig több m :dszerbeli segit séget, javaslatot adhatnának ahhoz, hogy '■ - üzemel: PB szervei - jövőben hegyen vegyenek részt, de aklc x azt is látniuk beli, hogy ezek az emberekmindenkor helytállnak és bee zulut tea ellvátyak azt a mu.’b: » is, amivex a 1-B ellátja őket. SZUffQSP. edvt o? Az I-os körzetben tartottunk jelö-lőgyülést, és ott is lehetett érezni a káder kiválasztással kapcsolat, u kapkodóst, és nem pedig a tervszerű előkészítését. Javasolom; Végh elvtársnő javaslatát meg kell szívlelni, ne csak itt most beszéljünk róla, Is utána csak akkor foglalkozzanak vele. ha nagyon szőrit a cipő. lehat helyes körülnézni ós az alkalmasa: személyekről tervet készíteni, amelyet folyamatosan figyelemmel lehet kísérni, és ha szükség van egy uj káderre, akkor van választósi lehetőség. Magam x6özéről Végh elvtársnő javaslatával egyetértőé. DOMBI u Ívtúr cm Egyetértek Sebes elvtárssal, úgyszintén Novak elvtársnővel is, Szutter elvtárs hozzászálasához csatlakozva szeretném elmondani, hogy két helyen tartottunk jelöl .'gyűlést, ahol olyan kellemetlen helyzetbe ^kerültünk, _hogy nem tudták, megmondani, hogy ki a jelolőgyülés elnöke, majd a HNF jelöltjét kifogásolták, és minduntalan arra. lukadtak ki, hogy miért nem javasoljuk a régi tanácstagot. __ , Edvi elvtársnö körzetében sem sikerült a kettős jelölés, annak ellenére, hogy ő maga javasolta, hogy ott kettős jelölés legyen. Meggyőződtünk arról is, hogy fiatalokat és nőket nem igen akarnak jelölni. Véleményem, szerint az itteni problémákat nagymértékben fokozta az a misztikumon^ f ; l-f _____ _ _____j